Orbán: ezután is készek vagyunk a református egyház mellett állni

HírKlikk 2020. október 31. 14:30 2020. okt. 31. 14:30

A kormány ezután is kész a Magyarországi Református Egyház mellett állni, amikor majd az országos tisztújításuk után „új lendülettel fognak a magvetéshez, a vetés gondozásához és a betakarításhoz" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a reformáció emléknapján, a csömöri református templom felépüléséért tartott hálaadó istentiszteleten.

A kormányfő úgy fogalmazott: szövetséget kínálnak a reformátusoknak azokra az esetekre is, amikor „a még feltöretlen ugar megművelésébe fognak majd".

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar ma is templomépítő nemzet, amire „a mostani, templomromboló időkben igencsak büszkék lehetünk".

Kifejtette, az egyház és a kormány együtt dolgozik a templomok megújításáért, újak építéséért. Kormányzásuk 15 éve alatt 3 ezer templom megújulását és 130 felépítését támogatták, ezek közül 1124 református templom újult meg és 47 új épült – közölte, hangsúlyozva: a kormány dolga az épített örökség megvédése és a tettre kész gyülekezetek támogatása.

Azt is mondta, a csömöri reformátusok erejét jól mutatja, hogy néhány év leforgása alatt, előbb parókiát és gyülekezeti házat emeltek, majd ehhez templomot és a magyarok összetartozását kifejező emlékművet építettek.

A magvető háza templomelnevezést a kormányfő beszédes névnek nevezte, mert az üzeni, hogy az épületen végzett utolsó simítások nem a munka végét, hanem egy út kezdetét jelentik.

A magvető példázata kifejezi, hogy az egyház nemcsak a hívők előtt nyitja ki templomait, iskoláit, szeretetintézményeit, hanem azok előtt is, akik még nem részesültek a keresztény hit áldásában – fejtette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor idézte az alaptörvény azon passzusát is, amely szerint a kereszténység nemzetmegtartó erő. A magyarok azt vallják – tette hozzá –, hogy a kereszténység egész Európát, sőt az egész világot is képes megtartani.

„Amit ma európai kultúraként ismerünk, az egy kétezer éves magvetés eredménye" – hangoztatta, kiemelve, hogy ebből a magvetésből nőtt ki a Kárpát-medencében ezer éve a keresztény magyar állam is. A másfél évszázados muszlim megszállás alatt pedig „a prédikátorok által elvetett ige őrizte meg, végezte el azt a lélekmentést, ami megtartotta Magyarországot magyarnak" – tette hozzá.

Megfogalmazása szerint, az apostolok, misszionáriusok, reformátorok által elvetett magok termése ma ott látható az építészetben, a nyelvben, az irodalomban, a jogrendszerben, számtalan képzőművészeti alkotásban és mindenekelőtt sok-sok család életében.

Ugyanakkor azt is látni időről-időre, hogy „a vetésbe konkoly is kerül", és azzal ugyancsak meg kell birkózni, hogy „a divatos ideológiák lármás madárserege is megjelenik vetéskor, és ezek igyekeznek kikapkodni az emberek szívéből a tanítást, ha az nem került elég mélyre" – mondta a kormányfő.

Ezért keresztény magyar embernek lenni – folytatta Orbán Viktor – szeretet és küzdelem egyszerre. „Ma ez a kereszténydemokrata, 21. századi politika krédója is" – jelentette ki.

A reformáció emléknapja arra int, hogy magvetés nélkül nincs aratás sem, és arra is emlékeztet, hogy a magyarok mennyi mindent kaptak a kereszténységtől – fogalmazott a miniszterelnök, aki végül hangsúlyozta: „ezt a sok jót nem a múlt kedves, megbecsülendő darabjainak tekintjük, hanem a magyar jövő építőköveinek".

Tuzson Bence, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a templom megépítéséhez. Sok fejlesztés valósult meg Csömörön, de a templom más, mert az Isten háza, a lélek otthona és a közösség teremtő ereje – tette hozzá. Az új csömöri református templomot az összetartozás szimbólumának is nevezte, a kazettás mennyezet mozaikjaiból ugyanis összeáll a Kárpát-medence, a magyarság.

Forrás: MTI