Orbán három csapása

De, jövök rá, nem kell nekem semmit elképzelnem, a Fidesz már megmutatta mire képes ellenzékben, pedig az akkori hatalom gyakorlói nem hagytak ki fontos lépéseket, egyeztetéseket. Ugye nem feledték, a Fidesz miként bojkottálta a parlamentet Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején, hogyan vonultak ki minden olyan alkalommal az országgyűlésből, amikor a miniszterelnök bent volt a teremben.

Úgy rémlik senki nem büntette meg őket – tán Szili Katalin volt a házelnök ? - , pénzbírsággal sem sújtotta a képviselőket. És tán’ azt sem felejtették el, amikor a Fidesz Orbán Viktor vezetésével kordont bontott, vagy azt, amikor a 2006-os tüntetések, zavargások idején a nyilvánvalóan csak botrányt akaró, nem kizárt, hogy általuk szervezett csőcselék mellé állt, később mentelmi jogot is követelve nekik, vagy ahogy a rendőröket minősítették.

Szóval tudjuk, hogy az Orbán-féle pártban semmi nem számít, ami tegnap történt, legalább is azok az események, amelyek hozzájuk köthetőek. (A politikai ellenfél  minden mozdulata ugyanakkor fel van jegyezve, és kellő pillanatban elő is van véve…)

Ezt, a kicsit hosszabbra nyúlt bevezetőt azért szántam az írás elejére, mert muszáj az olvasóban is felidézni a közelmúltat, hogy pontosan tudja értelmezni mindazt, amit manapság lát és hall, akár a parlamentben, akár az utcán. Mert nem akármit hajtott végre a hét szerdáján a kormánypárti többség; olyan törvényeket hajszolt át, amelyek külön-külön is botrányosak, így együtt pedig még azt is feltételezhetjük, hogy a Fidesz az egyik botrányával akarta lefedni a másikat.

A szerdai termésből a legnagyobb ellenállást és az utcai megmozdulásokat a „rabszolgatörvény” váltotta ki; ki tudja meddig lesz erejük a tiltakozóknak kinn maradni a hidegben, és vajon meddig mennek el a rendőrök, milyen utasításokat kapnak az egyre keményedő Pintér Sándortól. (Aki pedig nyilvánvalóan forró dróton van Orbánnal, még akkor is, amikor az Brüsszelben csatázik-, mert hát ő mindig harcban áll, örökös csata az élete. 

A másik egészen elképesztő, immár elfogadott törvény a közigazgatási bíróság felállításáról szól. Ezt ma még alig-alig értik az emberek, majd akkor fog bennük igazán tudatosulni, amikor szembe kerülnek a hatalommal, és az immár fideszes bíróság ellenük fog dönteni. Nem véletlen, hogy az Unióból már érkezett kifogás az új bíróság felállítása ellen; nem az vele a baj, hogy lesz ilyen, hanem hogy a Fidesz – a kormány fennhatósága alá kerül, hiszen a bírói elnök kinevezési joga a miniszter kezében lesz. Avagy, mondhatjuk nyugodtan, Orbán Viktoréban.

És a legkevesebb szó esik arról a törvényről, amely Semjén Zsolt nevéhez kötődik, és ugyancsak szerdán fogadták el: szavazati joghoz juttatta a magyar parlament az Unión kívül élő magyar állampolgárokat. Az országgyűlési választások már megmutatták: a szavazni vágyók szinte kivétel nélkül mind a Fideszre szavaztak; a párt, a kormány, azaz a költségvetés pénzén persze sok-sok ajándékkal lepte már meg ezeket a közösségeket, cserében politikai hálát várva. És a hála legjobb kifejezési módja a szavazáson való részvétel, illetve egy Fideszre leadott voks. Márpedig erre nagy szüksége van a kormánypártnak; a májusi uniós választásnak számára igen nagy a tétje:  nem pusztán a magyarországi képviselői helyek döntő többségének megszerzése, hanem a Néppárton belüli meghatározó szerep bebiztosítása is.

Orbán tehát szerdán három csapást mért a magyar demokráciára. Olyan nagyon nem lehetünk meglepve ezen, legfeljebb a tempó, ami szokatlan. 2010 óta nem történik más, mint a demokratikus rendszer szisztematikus felszámolása. Hogy ez meddig mehet így? Hogy ez a szerdai nap volt-e a banánhéj, nem tudjuk.  Csak azt, hogy egyszer rá fognak lépni.