Orbán ismét eladta a lelkét néhány szavazatért

HírKlikk 2017. május 27. 07:16 2017. máj. 27. 07:16

A nyilvánosság kizárásával és a meghirdetett időpontnál órákkal korábban állapodott meg Kövér László és Farkas Flórián a választási együttműködésről. Farkas Flórián több mint másfél milliárd forintot kapott az Orbán-kormánytól a romák felzárkóztatására. A pénzt ellopták a hatóságok szerint, a miniszterelnök mégsem engedi el a cigány vezető kezét.

"Ez egy jól kitalált bűnszövetkezet volt, ami arra szakosodott, hogy lenyúlják a cigányok pénzét." - A Híd a munka világába elnevezésű programot összegezte így néhány hónapja a Romnet.hu főszerkesztője, Hídvégi-Balogh Attila a HírTV Célpont című riportműsorában.

A program a cigányság felzárkóztatását szolgálta volna, a kormány több mint másfél milliárd forintot szánt rá, a végrehajtást pedig Farkas Flóriánra bízta, aki akkoriban még az Országos Roma Önkormányzat elnöke volt. A pénz nagy része a gyanú szerint eltűnt, az adóhivatal 2015 februárja óta nyomoz költségvetési csalás miatt.

A nyomozás állásáról az egyik ellenzéki parlamenti képviselő március elején kérdezte a legfőbb ügyészt. Polt Péter nem szolgált újdonsággal. Hiába tart több mint két éve az eljárás, gyanúsított továbbra sincs.

Orbán Viktor egyelőre nem válna meg Farkas Flóriántól, aki egyike a miniszterelnöki biztosoknak. De arra kitérő választ adott, hogy a cigány vezető rajta lesz-e jövőre a Fidesz választási listáján.

"A jövőben a személyes szándékom az, hogy Farkas Flóriánnal szeretném folytatni az együttműködést, egyébként a magyarországi cigányság szervezeteivel hasonlóképpen. Ez egy fontos és nehéz kérdés, nem ezért jöttünk ide, de fontosnak tartom, hogy ők integrált, befogadott, beillesztett része maradjon a politikai közösségnek, és mindig azzal, aki erre a leginkább alkalmasnak mutatkozik. De a személyi döntéseket, csak a személyes szándékaimról tudok most önnek beszámolni" - fogalmazott a miniszterelnök.