Orbán izraeli látogatása csupán egy rejtett antiszemita üzenet ellensúlyozása

NVZS 2019. február 19. 12:21 2019. feb. 19. 12:21

„Külpolitikai szempontból lukra futott Orbán Viktor a meghiúsult V4-Izrael csúccsal, ugyanakkor belpolitikai téren ki tudja használni az izraeli látogatását” – adott gyorsértékelést Balázs Péter volt külügyminiszter, magyar uniós biztos. Hozzátette: „szüksége van ugyanis arra, hogy finoman egyensúlyozzon a rejtett antiszemitizmus és a nyílt Izrael-barátság között”.

Orbán Viktor hivatalosan  azzal az indokkal maradt távolt az Országgyűlés ülésszakának nyitó üléséről, hogy Izraelbe kellett utaznia. A bejelentett cél a V4 és Izrael tavaly Budapesten kezdődött legfelsőbb szintű párbeszédének következő állomása lett volna, ám ez meghiúsult, miután először a lengyelek, majd utánuk a csehek is lemondták miniszterelnökük részvételét. V4-Izrael csúcs helyett pedig nem lehet V2-Izrael csúcsot tartani, ezért legfeljebb kétoldalú találkozókra nyílhatott lehetőség a ma reggel még Izraelben tartózkodó Orbán és Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfő között. 

Az utazásra azonban Orbánnak mindenképpen szüksége volt – mégpedig elsősorban belpolitikai okokból – derül ki az általunk a témában megkeresett Balázs Péter szavaiból.

„Szüksége van arra, hogy finoman egyensúlyozzon a rejtett antiszemitizmus és a nyílt Izrael-barátság között” – értékelte a volt külügyminiszter, kifejtve: látjuk az új kormányplakátot, amelyen ismét Soros látható, s „aki tud olvasni a sorok között vagy az indulatok kelesztése terén, az tudja, hogy ez valójában egy rejtett antiszemita üzenet”.

Ezt ellensúlyozandó pedig mint mindig, ezúttal is előveszi a hozzá egyébként hasonló belpolitikát folytató Netanjáhú-kártyát. Erre a végül elmaradt V4-Izrael csúcsértekezletre valójában legfőképpen Orbánnak volt szüksége, nem véletlen, hogy január elején ő elevenített fel és konkretizálta a korábban csak terv szintjén létező csúcsot.

Felvetésünkre, hogy az időpont kiválasztásában szerepet játszhatott-e az, hogy Orbán nem akart jelen lenni és szembenézni az ellenzékkel az Országgyűlés hétfőn indult ülésszakának nyitó napján, Balázs azt mondta, hogy ez jól jött neki, de nem ez volt az elsődleges szempont Orbán számára, hanem a fent kifejtett egyensúlyozás.

Mennyire számít szokatlannak az, hogy az utolsó pillanatban meghiúsul egy ilyen nemzetközi csúcsértekezlet? – kérdeztük a tapasztalt diplomatát. „Ez mindenképpen kudarc, hiszen valóban, a klasszikus diplomáciai értelemben a csúcs meghiúsult” – szögezte le. A klasszikus szabályok szerint – avatott be a kulisszatitkokba –  le szokták ilyenkor mondani magát  látogatást is, de Orbán és a szlovák miniszterelnök, Pellegrini mégis elutazott, s valamilyen kétoldalú találkozókat tartanak pótlásként. „Ez azonban csak halovány árnyéka annak, amit eredetileg terveztek, s bizony igen nagy politikai kudarc” – húzta alá. Hiába erőltette Orbán a csúcsot, az nem volt rendesen előkészítve. Ugyanakkor, miközben külpolitikai szempontból kudarcként kell ez elkönyvelni, hiszen Orbán lukra futott, de belpolitikailag ki tudja használni a látogatást – tette hozzá Balázs Péter.