Orbán jó, csak gazemberekkel van körülvéve

Föld S. Péter 2020. december 1. 06:13 2020. dec. 1. 06:13

Orbán Viktorról is beszélt egy interjúban Dézsi Csaba András, Győr januárban megválasztott polgármestere. Sok mindenről esett szó. Orvos lévén, például a hálapénzről, városvezetőként a helyi iparűzési adó Parragh által javasolt elvonásáról, s mindemellett politikai pályájának kezdeteibe is beavatta az olvasókat. Szerinte Orbán Viktor jó ember, csak az a baj, hogy megszűrve jutnak el hozzá az információk.

Nem vártunk mást egy fideszes polgármestertől. Azt mégsem mondhatta, hogy Orbán gazember, aki nemcsak, hogy szétlopja az országot, hazaviszi és legföljebb a rokonságnak, valamint a csókosoknak juttat belőle, és mindemellett még nemzetközi szinten is alávalóságokat művel. Most legutóbb azzal hoz szégyent Magyarországra, a gyakorta hivatkozott magyar emberekre, hogy a járvány kellős közepén is főként arra van gondja, hogy az általa brüsszeli bürokratáknak nevezett uniós vezetőkkel hadakozzon, és a lopás jogi kereteit biztosítsa.

Nem várhattunk ilyet egy fideszes polgármestertől, de nem kizárt, hogy Dézsi Csaba András nem pusztán lojalitásból mondta a Fidesz örök és megbonthatatlan vezetőjéről, hogy jó ember, akihez csak szűrve jutnak el az információk. Lehet az is, tényleg úgy gondolja a győri polgármester, hogy Orbán Viktor nem ismeri a valós helyzetet, és a miniszterelnöknek az a meggyőződése, hogy csupa makulátlan, feddhetetlen Grál lovaggal van körülvéve. Ha tudná, mi zajlik körülötte, nagyon megmérgesedne, és az asztalra csapna.

Annak idején hasonló volt a helyzet Kádár Jánossal is. János bácsit mindenki szerette – kivéve azok, akik nem –, mert jóságos diktátora volt ő a magyar népnek, többet engedett meg nekünk, mint a szocialista tábor többi országának despotái. Ezért aztán jobb dolgunk volt, mint a keletnémeteknek, a bolgároknak, a csehszlovákoknak, vagy éppen a lengyeleknek. Ráadásul még puritán ember hírében is állt, aki egyetlen olyan forintot sem tett el, ami nem őt illette. Mondták is az emberek annak idején, hogy rendes ember ez a János bácsi, kár, hogy annyi gazemberrel van körülvéve. Azt elfelejtették hozzátenni az emberek – mert hát honnan is jutott volna az eszükbe –, hogy Kádár volt az, aki ezekkel a gazemberekkel körülvette magát.

Most Orbán Viktorról mondja a győri polgármester, hogy jó ember. És tényleg: látta valaki Orbánt helikopteren utazni? Méregdrága jachton a tengerem ringatózni? Na ugye! Volt ugyan néha egy kis magánrepülőzés, de az vesse rá az első követ, aki nem botlik meg, ha kedvenc futballcsapata mérkőzésére másképp nem érne oda időben.

Azért óvnánk Orbán Viktort, hogy egyszer szembetalálkozzon a valósággal. Lehet, megijedne, hogy milyen országot hagy majd maga után, amikor egyszer eljön az ő távozásának ideje. Gázkamrázó Demeter Szilárdokkal vette körül magát, maszatoló, ködösítő Gulyás Gergelyekkel, minden posztra alkalmatlan Kásler Miklósokkal, bólogató Áder Jánosokkal. Külön-külön is megérnének egy misét, a rezsimet kiszolgáló, hazugságra szerződtetett lakájmédiáról nem is szólva.

Botrány botrány hátán, és Orbán Viktornak nincs szava egyik szégyenről sem. Utolsó értékelhető megszólalásakor azt mondta szeptember 16-án, hogy mindenki nyugodjon meg, mert aki megbetegszik, azt meggyógyítjuk. Azóta – a hivatalos adatok szerint – négyezernél több ember halt meg a koronavírusban, közöttük számosan olyanok, akik egy működő, szakemberek által vezetett egészségügyi rendszerben még élhetnének.

Messze még a járvány vége, és ami még ennél is rémisztőbb: nemcsak azt nem lehet tudni, hogy mi lesz utána, de azt sem, hogy addig mi lesz.