Orbán kolbásza
Nem volt idén Tusványos, elmaradt a kötcsei piknik, le kellett mondani a Tranzitot, nem csoda, ha beleszorult a járvány miatt a mondandó a miniszterelnökbe. Pedig, valahol ki kell engedni a gőzt, mielőtt robban a szerkezet, jól jött hát a Magyar Nemzet, úgy is, mint lehetőség, hogy Orbán Viktor megírja, amit el szeretett volna mondani az ő népének, nemzetének. Pontosabban, a nemzet egyik felének.
Mert a másik fele nem tartozik bele. Libernyákok, ahogyan Orbán Viktor miniszterelnöki minőségében volt oly kedves megszólítani azokat, akik mást gondolnak a világról, mint ő és társai. Tisztességről és lopásról, kereszténységről és az egyetlen valóban kereszténynek mondható hazai egyház üldözéséről. Mindenről, ami fontos egy ember életében, legyen Orbán híve, vagy politikai ellenlábasa.
Hosszú cikket írt Orbán a Magyar Nemzetbe, többször is megemlítve azokat a libernyákokat, akiknek nem fontos a haza, a család, a vallás, akik lakosság-cserét akarnak, mert az a céljuk, hogy ne a mostani népesség, hanem muszlimok éljenek Európában. Kocsmában hallani ilyen beszédet a sokadik fröccs, vagy féldeci után, de ezen nincs mit csodálkozni, ez az a szint, amelyen Orbán és a Fidesz egy ideje kommunikál. Helló röfi – mondta néhány éve a nagygéci Bözsi néni disznajának –, majd emelek, ha olyanok lesznek a számok.
A disznó hálásan röfögött.
Orbán szerint, a hazai ellenségei, a libernyákok, Sorosnak akarják kiszolgáltatni Európát és benne Magyarországot. Ő, mármint Orbán már 2010-ben is harcolt Soros ellen, legalábbis, most így emlékszik. Semmi sem változik olyan gyorsan, mint a múlt. Eltűnik belőle minden, ami kínos és szégyenletes az uralkodóra nézve és előkerülnek olyan, eddig rejtett dicsőségek, amikre most szeretnek a regnálók büszkék lenni.
A valóság ezzel szemben az, hogy Orbán még 2010-ben is barátsággal fogadta Soros Györgyöt, megköszönte az egymillió dollárt, amit a vörösiszap károsultjainak megsegítésére adott. Jó szívvel adta Orbán egykori jótevője, nem kötötte semmilyen feltételhez. (Tényleg, mostani barátaink, a törökök, a kínaiak, a fehéroroszok mennyi adtak akkor?)
Ebben a megközelítésben az ellenzéknek is ad rendesen a miniszterelnök. Annak az ellenzéknek, amely arra készül, hogy a Fideszt kibillentse a hatalomból. Miért, mire kellene készülnie egy ellenzéknek? Hogy az uralkodó pártot örök időkre a hatalomban tartsa? Az legyen a programja, hogy amíg világ a világ, ellenzékben akar maradni?
Orbán Viktor felháborítónak tartja, hogy vannak olyanok, akik kibillentenék a hatalomból. „Az ellenzéki oldalon ugyan még léteznek különböző pártlogók, néha civódás is hallatszik a soraikból, de valójában már nincsenek saját akarattal bíró pártok. A munka elvégezve: a Jobbiktól az LMP-ig, mindenki bedarálva és betöltve, mint a kolbász.”
Ezt írta Magyarország miniszterelnöke. Vissza kellene venni a nagy arcból. Mert, ha már bedarálás és kolbász: hová tűntek az Orbán Viktor pártja által bedarált kisgazdák? Az a Fidesz által szalonnazabálóknak nevezett párt, amelyről a 1998-as választások első fordulója előtt – akkor még két forduló volt – azt mondta Orbán, aki sohasem hazudott az embereknek, hogy velük nem fog összefogni. Aztán mégis szövetkezett velük, majd meg is zabálta őket.
Benne vannak Orbán egyre kerekülő pocakjában, akárcsak a valaha volt Magyar Demokrata Fórum, ismert rövidítéssel az MDF. Ki beszél akkor itt kolbászról? A MIÉP-et is bedarálta Orbán, Csurka István egykori pártját, nyomuk sincs már ezeknek a hataloméhes, szánalmas szerencsétleneknek.
Az beszél most kolbászról és bedarálásról, aki mást sem tett egész politikai életében, mint a szövetségeseit bedarálta, és ellenfeleit, ha tehette, eltaposta. Egyedül a kereszténydemokratákat nem kellett bedarálni, ők annyira jelentéktelenek és súlytalanok, hogy teljesen mindegy, benne vannak-e Orbán kolbászában, vagy sem.
