Orbán már megint kiskapura játszik

Nagy András 2019. április 26. 13:07 2019. ápr. 26. 13:07

Azzal, hogy Orbán Viktor a múltkor nem ment el Matteo Salvini meghívására Rómába, becsukta a nagykaput, a jövő heti budapesti meghívásával pedig kinyitotta a hátsó kiskaput – értékelte Kuncze Gábor az olasz szélsőjobboldal vezetőjének május 2-i látogatásának hírét.

Hivatalosan Pintér Sándor meghívására érkezik a magyar fővárosban a jövő csütörtökön Matteo Salvini, ám a látogatás nem a két belügyminiszter találkozója miatt van már most is a figyelem középpontjában, hanem az olasz szélsőjobboldali Liga vezetője, illetve Orbán Viktor fideszes pártelnök-miniszterelnök budapesti randevúja miatt.

Ami már előre érdekes ebben a látogatásban, hogy Salvini hivatalosan Pintér Sándorral fog egyeztetni, ám aki az európai szövetségi politikát, és benne a Fidesz nemzetközi mozgásait az utóbbi időben egy kicsit is követte, világosan láthatja, hogy valójában ez egy pártvezetői, nem pedig egy belügyminiszteri találkozó lesz.

Erről Kuncze Gábor a Hírklikknek pénteken azt mondta, Olaszországban a Liga számos tekintetben azonos nézeteket vall, mint idehaza a Fidesz, következésképpen ez a látogatás arról szól, hogy Orbán szeretne beszélni Salvinivel, de Rómába nem mehetett el hozzá, mert az kínos lett volna a Néppárttal való, amúgy is necces viszony miatt, Budapestre sem hívhatta, mert az is kellemetlen lett volna, így szerveztek egy belügyminiszterinek álcázott pártelnöki találkozót.

Ez a trükk a pávatáncos orbáni politika újabb látványos megnyilvánulása – mondta megkeresésünkre a volt magyar belügyminiszter. Kuncze Gábor szerint a szituáció egyszerű: „most az a helyzet, hogy Pintér az egy paraván, akinek a háta mögött találkozik a két párt elnöke”. Orbán azzal, hogy nem ment el Rómába, becsukta a nagykaput, ezzel a látogatással pedig kinyitotta a hátsó kiskaput – értékelte az egykori szabaddemokrata politikus.

És ha már a nyitott kapuknál tartunk: az atv.hu kormányközeli információi szerint a két pártelnök nem fog Budapesten bejelenteni olyan megállapodást, hogy az EP-választás után közös bevándorlás-ellenes frakciót hoznak létre, új európai pártcsaládot alapítanának, Ehhez azonban hozzátették, hogy „a kapuk nyitva vannak”.