Orbán már nincs lépéselőnyben az EU-val szemben

HírKlikk 2021. április 30. 17:05 2021. ápr. 30. 17:05

Orbán Viktor az elején még lépéselőnyben volt az EU-val szemben a hatalma kiépítésében, de az utóbbi egy-két évben már előre ki lehet számítani a húzásait. Ezt az Európai Parlament Magyarország ügyében illetékes jelentéstevője mondta, aki a hét elején több képviselőtársával együtt levélben figyelmeztette a Bizottságot: ne engedje meg, hogy a magyar kormány saját hatalmi bázisát erősítse az unió 750 milliárdos koronaalapjának rá eső részéből – jelenti az EUobserver csak előfizetőknek szánt cikkében. 

A francia Delbos-Corfield szerint, akit a zöldek delegáltak Strasbourgba, az EP-nek igen súlyos aggályai vannak, hiszen Magyarországon visszatérő a gond a közösségi pénzek felhasználásának átláthatóságával. Az ország vezeti az OLAF a Csalás Elleni Ügynökség listáját: sehol sem bukkantak ennyi visszaélésre a szubvenciók elköltése ügyében 2015-19 között.

Csak most a bizonyítás lesz nehézkes, jegyezte meg az EP-képviselő, hiszen Orbán tipikus módon alapítványokba akarja kivinni a vagyont, hogy elkerülje a vizsgálatot. Ott a példa: a KESMA, amelynek az EU a végén azért nem nézett a körmére, mert nem lehetett megállapítani nála, hogy eltorzította volna a piaci versenyt. 

A portálnak Hegedűs Dániel, a német Marshall-alap elemzője azt mondta, hogy az egyetemek átszervezésével Orbán hármas célt követ. Egyrészt átfolyatja a közvagyont, de úgy, hogy a Fidesz az esetleges választási vereség után is rendelkezni tudjon vele. Másodjára megnehezíti, hogy az OLAF szimatolhasson a dolgok után, s végül, de nem utolsó sorban célja a felsőoktatás olyan reformja, hogy az a párt ellenőrzése alatt maradjon.

Forrás: Hírklikk