Orbán megakadályozná a választást

Németh Péter 2019. június 18. 10:37 2019. jún. 18. 10:37

„Csak nem képzeled, hogy Orbán ezt hagyni fogja” – mondja hajdani politikus, választási szakértő ismerősöm a véletlen találkozás első percében. A főpolgármesterségről van szó, és arról, hogy az előválasztás intézménye, de még az amúgy kellemetlen belső viták is magasra srófolták az érdeklődést arról, ki is fogja majd irányítani októbertől a fővárost.

Szerinte ugyanis a miniszterelnök bizonyosan nem hagyja, hogy egy ilyen fontos intézmény kikerüljön a befolyása alól. Érvként előhozta még azt is, hogy az a testület, amelyet létrehozott, és amely láthatóan nem csinál semmit, de legalább is semmi hír nincs felőle. Nem vitás: a tavaly novemberi bejelentés óta nem sokat olvashattunk a Budapesti Közfejlesztési Tanács munkájáról, pedig annak Tóth József, angyalföldi polgármester személyében ellenzéki tagja is van.

Ezzel együtt a testület létrehozását sokan úgy interpretálták, hogy ezzel Tarlós lényegében hivatalosan is átadta a várost a kormánynak, még inkább Orbán Viktornak, noha a főpolgármester szerint ez a kézfogó, közte és a miniszterelnök között, ezer milliárdot jelent Budapestnek.

Egy ellenzéki győzelem nyilván átrajzolhatná ennek a grémiumnak is a hatáskörét; aligha hihető, hogy Orbán megmaradna bőkezű mecénásként, ha nem az ő emberét látná a főpolgármesteri székben. Ami egy normális, nem manipulált választáson könnyen előfordulhat. A Publicus felmérés is azt mutatja, hogy Tarlósnak nagyon erős kihívója van – a felmérés Karácsony Gergelyt látja a legerősebbnek -, vagyis komoly esély mutatkozik arra, hogy ellenzéki főpolgármestert köszönthessünk október közepén. Ráadásul egy végtelenül erős felhatalmazású személyt, hisz e poszt betöltője szinte nagyobb legitimációval bír, mint a miniszterelnök. Nagyobbat, mert őt közvetlenül választják meg, míg a kormányfő a parlament szavazása alapján foglalhatja el a helyét.

De, visszatérve a bevezetőben idézett mondathoz: vajon mire utalhatott a választási szakértő, amikor azt hangsúlyozta, hogy Orbán nem fogja ezt hagyni. Van-e bármilyen kártya a Fidesz elnökének kezében, amivel meg tudja akadályozni, hogy ellenzéki győzelem esetén a végső nyertes legyen a Városháza ura? Nos, az illető – nevének közlésére egyelőre nem hatalmazott fel – azt a lakonikus választ adta: kétharmaddal mindent lehet.

Pedig ma az ellenzéki pártok abban teljesen egységes nézetet vallanak, hogy bár sokáig tartottak tőle, hogy a Fidesz hozzányúl az önkormányzati választásokról szóló törvényhez, most ezt mégsem teszi meg. Feltehetően aztért nem, fogalmazták meg szakértők, mert elég biztosan hittek Tarlós győzelmében. És valóban: a kutatások hosszú ideig azt mutatták, hogy a jelenlegi főpolgármester, aki látszólag hosszabb vonakodás után vállalta az újbóli megmérettetést, nyugodt lehet a választás kimenetelét illetően. Még akkor is, ha a tavalyi országgyűlési választások azt mutatták, hogy a budapesti választók többsége már nincs a Fidesz mellett, és egy esetleges összefogás áttörést hozhatna, megtörhetné a Fidesz hatalmát. A széttöredezett ellenzék azonban nem tud változtatni a helyzeten, belső és külső ellentéteik hatalomban tartják a Fideszt.

Most viszont változni látszik a helyzet; esély van arra, hogy az előválasztás lezárultával mindenki felsorakozzon a győztes mögött, és azt az ígéretet sugallják a választóknak: letaszítják a trónról a kormánypártot Budapesten, és ez lesz az első lépés ahhoz, hogy 2022-ben végleg megszabadítsák az országot az autoriter kormányától.

Vajon ezt meg tudja akadályozni a Fidesz, pusztán azzal, hogy az országgyűlésben kétharmados többsége van? A szakértő szerint igen. Orbánból kinézhető, hogy a vereségtől tartva, hirtelen ötlettől áthatva, bejelenti, hogy megszünteti a közvetlen főpolgármester választást, az alaptörvényt is módosítja ehhez, és egyszerűen kinevez valakit Budapest élére. Volt már ilyen, igaz csak a 1920-as években, amikor kormánybiztos vezette a fővárost. Ezt tehát most is meg lehet tenni, valóban csak annyi kell hozzá, hogy megváltoztassák az alaptörvényt, ami ugye Orbánnak nem okoz fejfájást.

Ezt azonban csak a választások előtt lehet megtenni, jogilag ugyan lehetséges utána is, politikailag azonban elképzelhetetlen. (Szabad Orbán esetében ilyen kifejezést használni?) A szakértő tehát, ráadásul elég magabiztosan, állítja, hogy a miniszterelnök meg fogja akadályozni a váltást. Mi azonban úgy látjuk, ezzel a szándékával már elkésett; éppen az előválasztás iránti magas érdeklődés az, amely ellehetetlenít minden ilyen szándékot. Pulai András, a Publicus Intézet vezetője szerint ugyan az még nem látszik, hogy sokkal többen mennének el a napokban induló szavazásra, de az mindenképpen megállapítható, hogy az érdeklődés jelentősen megnőtt, a választók odafigyelnek az eseményekre. Ez pedig garanciát jelenthet arra is, hogy Orbán, ha van is ilyen elképzelés a fejében, gyorsan elfelejtse ezt a szándékát; a főváros lakói vannak olyan büszkék, hogy ellenálljanak a miniszterelnöknek. Hiszen ezt várják majd az új, ellenzéki főpolgármestertől is.