Orbán megint énekelt, de most egy kislányt sem hágtak meg

Föld S. Péter 2019. június 20. 17:44 2019. jún. 20. 17:44

Meghívott politikusok, sportolók és művészek körében adott fogadást a Karmelita kolostor teraszán Orbán Viktor. Mások mellett nagy Feró, Keresztes Ildikó is élvezhette a miniszterelnök vendégszeretetét. Mint Havasi Bertalan a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, a szerdai fogadás apropója az volt, hogy 28 éve hagyta el az utolsó szovjet katona Magyarországot. „Emlékszem, ahogy a laktanyák kiürültek, mi csak arra tudtunk gondolni, nincs szebb látvány a távozó vendég hátánál" - mondta Orbán Viktor.

Még nótázás is volt, maga a miniszterelnök dalra fakadt. Tegyük hozzá: nem először regnálása során. 2012 októberében például Melocco Miklós etyeki Isten, áldd meg a magyart című szobrának átadásán jött rá a megvidámodás. Már akkor is volt mire jókedvűnek lenni.

Megjöttek a fehérvári huszárok. Így szólt volna autentikusan a nóta, ám a miniszterelnök jó kedve már hét évvel ezelőtt is határtalan volt, nem molyolt az apró részletekkel, így azután nem csoda, ha az ő elővezetésében mindez így hangzott: elmentek a fehérvári huszárok.

Nem egyedül énekelt a miniszterelnök, kis csoport adta alá az umcát. Nyakkendős urak állták körül, volt, aki poharat emelgetett közben, talán éppen házilag főzött, finánc nem látta pálinkát. (Senki nem volt már szomjas az urak közül). Prímás is volt kéznél, nyilván ezerszer játszotta már az idézett nótát, biztos, hogy ismerte a szöveget.

Persze, hogy nem szólt a hibáért, régi vendéglátós alapvetés: a vendégnek mindig igaza van.

Nála van a pénz, ő fizeti a zenét.

A korábbi fideszes nagygyűléseken vágóképeként gyakorta feltűnő Nemcsák Károly is együtt mulatott a miniszterelnökkel. Ismertük őt régről, annak idején Vágási Feriként a Szomszédokban még a magán-nyugdíjpénztárak hasznosságáról győzködte nyomdász kollégáit. Hogy mennyire jó ez a lehetőség, biztonságos és kifizetődő. És, hogy ő is azonnal, ahogy csak teheti, rögvest. Évekkel később aztán már csöppet sem zavarta, hogy a magas vendég és társai megvédték a magyar lakosságot a saját pénzüktől.

Elmentek a fehérvári huszárok, ezt énekelte a miniszterelnök. Meg még azt is, hogy erre-arra jártak, sok kislányt meghágtak – kontrázott rá Nemcsák Károly igazgató úr.

Nyilván utódnemzés céljából hágták meg őket. Mi másért?

Gogolák elvtársnő: hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!

2017 májusában a Szegedi csikós című dalt énekelte Orbán Viktor Pekingben, a

Bank of China rendezvényén. Nem egy tehetségkutató versenyen vett részt a miniszterelnök, hanem a kínai selyemúttal kapcsolatos gazdasági konferencián, ám a vége az lett, hogy dalra fakadt.

Részleteket azóta sem tudni arról, hogy miért énekelt Orbán népies műdalt a kínai gazdasági embereknek. Hiteles információ híján találgatásokra vagyunk kénytelenek hagyatkozni, de azért nagyjából így is összeállt a kép. Úgy történhetett, hogy Orbán ismertette a kínai bankárokkal a magyarországi lehetőségeket. Elmondta nekik, hogy miért jó, ha nálunk fektetik be a pénzüket, mitől van nálunk jobb helyen a sok dollár, mintha másoknál lenne. Közölte azt is, hogy mi vagyunk Európa leggyorsabban fejlődő és legstabilabb gazdasága.

A kínai elvtársurak udvariasan unatkoztak. Láttak már néhány félbolondot, tudták, hogyan kell kezelni az ilyen helyzeteket. Időnként úgy tettek, mintha feljegyeznének valamit a noteszuk helyett magukkal hozott tabletjükbe.

Amikor Orbán befejezte az előadását, és már mindenkinek a feje tele volt a számokkal, bejelentették, hogy kérdésekre válaszol a miniszterelnök. Sokáig senki sem kérdezett semmit, az elhangzottak alapján minden világos volt a megjelent kínai bankárok számára. Tudták már, hogy Magyarország jobban teljesít, hogy nem leszünk gyarmat és azt is, hogy megállítjuk Brüsszelt. Megértették azt is, hogyha Magyarországra jönnek, tisztelniük kell a kultúránkat, be kell tartaniuk a törvényeinket, valamint nem vehetik el a magyarok munkáját. Egyedül Soros György mesterkedéseivel kapcsolatban voltak fenntartásaik, nem értették, hogy miért költ milliárdokat a magyar kormány egy közel 90 éves ember lejáratására.

Végül az egyik kínai bankár megszólalt.

- Bukfencezni tud? – kérdezte Orbánt.

- Nem - válaszolta a miniszterelnök.

- Cigánykerekezni?

- Azt sem - mondta a miniszterelnök.

- Nekünk azt mondták, hogy maga valami mutatványos.

- Én Magyarország miniszterelnöke vagyok – húzta ki magát Orbán.

- Nem baj – válaszolták a kínai bankárok. – Ebben az esetben megkérnénk, hogy énekeljen nekünk valamit.

Most meg, 2019 nyarán, harmadszor is a dalra fakadt a miniszterelnök. Pedig, a nem is volt ott a Szabadságkoncert egyik sztárfellépője, a pártállam idején Dalos néven besúgóként foglalkoztatott Vikidál Gyula.