Orbán mozgatja a célkeresztet

HírKlikk 2020. január 27. 08:30 2020. jan. 27. 08:30

Habony Árpádról nem nagyon lehet tudni, hogy kicsoda és mit csinál. Nem ismert, hogy milyen szerződése volt – volt-e egyáltalán – a kormánnyal, vagy a kormánypárttal.

Hírek szerint, mostanában visszatért a tűz közelébe és Orbán Viktor újabb megnyilvánulásai már az ő ötleteire épülnek. Ilyen az, hogy Gyöngyöspatán nem fizetik ki a jogerősen megítélt kártérítéseket a szegregált oktatásba kényszerített romáknak, illetve a börtönkártérítéseket. 

Lakner Zoltán politológus a Klubrádiónak elmondta, hogy korántsem olyan egyértelmű a helyzet, mint amilyen a migránsozás kitalálásakor volt. A Fidesz akkor egy, a társadalomban meglévő idegenellenességre épített. Ennek hatására, egyébként csökkent a cigányellenesség. Most Orbán ez utóbbi kártyát próbálta előhúzni. Azaz: mozgatja a célkeresztet. Ezt meg lehet tenni, de korlátok azért vannak. A kommunikációs panelek elkophatnak. Az ilyen politika visszájára is fordulhat, szavazatvesztést is okozhat.

A Fidesz propaganda-gépezetét Rogán Antal is képes volt működtetni. Kérdés, hogy Habony Árpád tarsolyában mennyi ötlet van még. Az ötletembereknek jelentős szerepük van – emlékeztetett Lakner Zoltán.

Forrás: Klubrádió