„Orbán nem akkora spíler, hogy ne lehessen a jogállami útra téríteni”

Kardos Ernő 2020. május 14. 15:13 2020. máj. 14. 15:13

„Kár, hogy Orbán Viktor nem mert eljönni, szívesen szembesítettem volna a tetteivel!” – mondta az Európai Parlamentben Gyöngyösi Márton. A jobbikos képviselő szerint, ha a magyar kormányfőt nem sikerült a jog útjára terelni, akkor az egész Európai Unió veszélybe kerülhet. A mai vitanap után Gyöngyösi Márton nyilatkozott a Hírklikknek.

Fontos volt ez a mai parlamenti vita, vagy az egészből csak arra fogunk emlékezni, hogy Orbán Viktor nem ment el, Varga Judit pedig nem szólalhatott meg?

Az tény, hogy ez olyan típusú vita volt, amely után a ház nem fogadott el határozatot, tehát közjogi következménye nincs. De az már önmagában nagy jelentőségű, hogy az Európai Parlament szót válhatott a magyar felhatalmazási törvényről. Az unió azon országai, amelyekben van a jogállamnak és a demokráciának hagyománya, megdöbbenéssel és felháborodással fogadják nemcsak a kormánynak teljhatalmat biztosító felhatalmazási törvényt, de azt is, ami az elfogadása óta zajlik Magyarországon.

Ön szerint mennyire vannak tisztában a képviselők azzal, hogy a járvány ideje alatt valójában mi történik Magyarországon?

Tisztán látjuk valamennyien, és azt el is mondtam, hogy Orbán Viktor kormánya magántulajdonban lévő cégeket vesz állami felügyelet alá. Eközben a haveri körét, meg saját családtagjait kistafírozza. Titkosítanak állami szerződéseket, megfosztanak politikai pártokat az állami forrásoktól, einstandolja a kormányzat az önkormányzatoknak járó iparűzési adót. Mára pedig oda jutott a hatalom, hogy embereket rabosít, mert a közösségi médiában hangot adnak az ellenvéleményüknek. Ez elképesztő és példa nélküli a civilizált világban.

Szóval tudják, hogy mi történik, de az is világos, hogy mi a cél?

Nézze, ma már a legtöbb képviselő tisztában van azzal, hogy Magyarországon a jogállam felszámolása történik. Talán azt nem látják tisztán, hogy nem ideológiai háború zajlik az unió és Orbán Viktor között, hanem egy kőkemény gazdasági háború folytatódik a hatalomért.

Addig, amíg a magyar miniszterelnök szemére azt hányják, hogy kisiklatta az isztambuli egyezményt – ez is gond persze, – de a lényeg inkább az, hogy európai forrásokhoz juttatják Orbán Viktort, aki az uniós támogatásokból építi ki az egypárti, egyszemélyes diktatúráját Magyarországon. És közben folyamatosan számolja fel a jogállamot és a demokráciát.

Mindezt megteheti egészen addig, amíg a német ipar, illetve a német befektetők Magyarországon megtalálják a számításukat. Tehát amíg lehet rabszolgabéreket fizetni a rabszolgatörvény alapján, amíg a magyar szakszervezeteknek nincs hangja, amíg magyar adófizetői pénzekkel tömik a külföldi befektetőket, addig a németek csak szóban fogják kritizálni Orbán Viktort. Egyébként gyakorlati lépésre nem szánják el magukat, nekik ez így, ahogy van, tökéletesen megfelel.

Ahogy Günther Oettinger mondta néhány éve: senki ne gondolja, hogy Orbán Viktort érdemes szankcionálni a pénzügyi támogatások megvonásával, hiszen ezek a pénzek elsősorban a donor-országokba vándorolnak. Tőlük vásárolnak árut az infrastrukturális fejlesztéshez, az építéshez acélt, betont, téglát és mérnöki szaktudást.

Vagyis inkább az uniónak kell eldönteni, mi a lényeges, és legfontosabb. Az, hogy a pénz visszacsorogjon hozzájuk, vagy hogy a demokrácia ne sérüljön?

Pontosan, és ez a döntés nem Orbán Viktor, hanem a donorállamok kezében van. Nekik kell eldönteni, hogy mi számít. Az európai értékek, a jogállamiság, vagy pedig a profit. Ilyen egyszerű a világ!

Vagyis marad minden a régiben?

Azért Orbán Viktor nem egy akkora spíler, hogy ne lehessen a jogállami útra téríteni. Én azzal egyébként nem értek egyet, hogy az európai forrásokat megvonják Magyarországtól, hiszen annak az egész ország issza meg a levét. Viszont az mégis abszurd, hogy a hazánkba érkező euró milliárdok felett Polt Péter őrködik!

Azért találták ki az európai ügyészséget, hogy az uniós adófizető polgároknak a pénzére felügyeljen, de ha azt a kormány és köre ellopja, akkor szükség esetén tudjon nyomozni, vádat emelni. És a magyar bíróság előtt tudja a vádat képviselni. Orbán mindezt a szuverenitásra hivatkozva akadályozza meg, de az ország autonómiája nem sérül, hisz az ítéletet minden esetben magyar bíróság hozhatná meg! De nem Polt Péter feljelentése alapján, hanem az Európai Ügyészség által képviselt vád alapján.

Tud arról, hogy a következő költségvetési ciklus előfeltétele, hogy mi is csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez?

Ez egy járható út lenne, mert ha az Európai Ügyészség már létezne, akkor Orbán nem csinálhatna az országgal, amit most művel. A kormányfő is megfontolná, hogy uniós forrásokból Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, vagy Garancsi István zsebeit tömködje, vagy az ország javát keresse.

A jogállamiságért felelős biztos azt mondta a mai vitán, hogy új eljárást nem indítanak majd, csak figyelnek. Ez elég?

Nem! Mert már tíz éve figyelik, de mi lassan beledöglünk. Ez tehát nekünk katasztrófa, de az Európai Unió is belerokkanhat. Ezt most már jó lenne felfogni. A magyar kormányfő ugyanis nem egy magányos harcos. Az Orbán Viktor általa képviselt populizmus – aminek ő csak egyik vezéralakja – megerősödhet. Főleg egy vírusjárvány után, amikor gazdasági visszaesések és megszorítások következhetnek, hisz mindez segít a populistáknak hatalomba kerülni. Tehát időben kell észbe kapni és intézkedni, mert néhány hónap múlva már késő lesz.

És akkor mi várható?

Nagy a nyomás az európai vezetőkön, mi képviselők igyekszünk kikényszeríteni a határozott lépéseket Orbán ellenében. De van is a megoldásra készség, hisz az Ursula von der Leyen vezette testületnek látni kell, hogy itt már tényleg a lét a tét.

Ugyanakkor a Néppárt a mai vita vezérszónokaként Fidesz politikust választott, holott a párt frakciótagsága fel van függesztve. Teljes a zűrzavar, nem?

Igen, sajnos. Azt persze tudni kell, hogy érvényben van egy Merkel-Orbán paktum, aminek az a lényege, hogy amíg a magyar kormányfő kiszolgálja a német nagytőkét, addig a kancellár mindig egérutat ad neki. Meggyőződésem, hogy a Fideszt ezért nem rúgják ki az Néppártból, de ez is csak egy ideig tartható fenn.