Orbán nem enged, a józan ész nem áll győzelemre

Sebes György 2021. augusztus 3. 11:20 2021. aug. 3. 11:20

A magyar kormány határozatban válaszolt az Európai Bizottság legújabb jogállamisági jelentésére. Mint közölték, a brüsszeli intézményekkel folytatott vitákat hivatalos utakon lezárták, a kérdésekre korrekten válaszoltak, és eloszlatták az aggodalmakat. Mindez azt tükrözi, hogy a papír sok mindent kibír. A valós helyzet ugyanis vajmi keveset változott ettől a határozattól.

Győzzön a józan ész. Ezzel a felkiáltással – kívánsággal (?), ígérettel (?), elhatározással (?) – zárul az igazságügyi miniszter legújabb Facebook-bejegyzése. Jó lenne hinni, hogy nem csupán a poén kedvéért került oda, hanem komoly – s valóban kormányzati – szándékot takar. Optimizmusunkat némileg csökkenti, hogy az írás arról szól, miképpen veri vissza a magyar kormány a „nemtelen”, s egyre erősödő brüsszeli támadásokat. Ám ezúttal – legalább rövid időre – tekintsünk el a kedvezőtlen előjelektől, hiszen az országnak és minden állampolgárának kétségkívül érdeke lenne, ha valóban felülkerekedne a józan ész.

Akkor talán választ kaphatna a magyar társadalom az utóbbi hetek egyik legfontosabb kérdésére, hogy vajon kik és miért figyeltek meg politikusokat, újságírókat, vállalkozókat. Netán azt is megtudhatnánk, mi az oka annak a – minden korábbit felülmúló – kormányzati hárításnak, amely ezt az ügyet övezi. Feltehetően nem akarnának kedvezőtlen hitelből kínai egyetemet építeni egy olyan helyen, ahol a Diákvárosnak kellene létesülnie. Talán még a budapestieket sem büntetnék folyamatosan, amiért majdnem két éve ellenzéki politikusokat választottak a főváros és sok kerület élére. 

Ha győzne a józan ész, akkor Orbán Viktor sem a nemzeti konzultációnak nevezett propaganda-kampányban való részvételre buzdítaná az embereket. Elképzeljük, ahogy megjelenik egy újabb videóban és közli, bocsánat, tényleg fontos, hogy „a legnagyobb egyetértésben hozhassuk meg a hazánk számára fontos döntéseket”. Ezért töröljük az összes álságos kérdést, elállunk a népszavazástól is, mert rájöttünk, hogy a népet nem lehet folyamatosan becsapni, nem lehet úgy hazudni mindenről, mintha könyvből olvasnánk.

Ha győzne a józan ész, a kommunikációs bűvészmutatványok közepette, talán egy pillanatra elgondolkodnának, van-e, lehet-e oka annak, hogy úgy látszik, mintha az egész világ ellenünk – ellenük – fordult volna. Nem lehet-e – feltéve, de meg nem engedve –, hogy ők, a hatalom birtokosai váltják ki ezt a magatartást. Ha nem akarnák folyamatosan megleckéztetni a szövetségeseket, ha nem védenék oly elszántan a saját vélt igazukat, ha egy pillanatig magukba fordulnának, esetleg egyszerűbb lenne megérteni a támadásnak látszó bírálatokat. Felidézhetnék magukban József Attilát – ha ugyan egyáltalán ismerik a költőt -, és azt, hogy „érted haragszom, nem ellened”.

Ha győzne a józan ész, sok minden megváltozhatna ebben az országban. Nem állítjuk persze, hogy ez megoldást jelentene minden problémára. Változatlanul lenne korrupció. A legfontosabb, a demokrácia számára kulcsfontosságú intézmények sem kerülnének ki a Fidesz fennhatósága alól. A média jelentős részében is ezerrel nyomnák tovább a fideszes propagandát. A hatalomnak nem tetsző civil szervezetek helyzete sem javulna. Vagyis mindaz, amit Varga Judit miniszter bejegyzésében megvédendőnek tartott a brüsszeli kritikákkal szemben, az úgy maradna, ahogy van.

De ha győzne a józan ész, akkor esetleg nem akarnák megóvni a gyerekeket és a családokat olyan támadásoktól, amelyek csak a hatalom birtokosainak képzeletében élnek. Igaz, ürügyül szolgálhatnak az ellenakciókra. De talán rájönnének arra is, a régi, kipróbált európai demokráciák jogállamiságról vallott felfogása mennyire különbözik attól, amit ők itt próbálnak meghonosítani. Nem valószínű, hogy ettől magukba szállnának, de legalább képesek lennének felfogni, hogy maguknak is ártanak azzal, amit most csinálnak.

Abból a hétfőn közzétett videóból, amelyen a miniszterelnök a kérdőívek kitöltésére igyekezett rávenni a polgárokat, sok kérdésre nem kaptunk választ. Például arra sem, hogy mi szükség volt rá. Ez a megjelenés a két héttel ezelőtti esetre emlékeztetett, amikor váratlanul közölték, hogy ismét lehet népszavazást tartani, majd egy-két óra múlva kiderült, hogy már meg is született a kezdeményezés. Most még várjuk a magyarázatot. Egy valami azonban pontosan kiderült a felvételből. Orbán Viktor nem enged. Szeme előtt ott lebeg az egymás után negyedik – most még csak reménybeli – választási győzelem. A helyzet nem látszik annyira kedvezőnek, mint az előző három alkalommal, de ez csak megacélozza akaratát. Ami egyet jelent azzal, hogy a kormánypártoktól ne számítsunk semmi jóra. És a hatalom csúcsain a jelek szerint egyelőre nincs senki, aki ellent merne mondani a főnöknek.

Hiába Varga Judit felszólítása. A józan ész nem áll győzelemre.