Orbán nem kesztyűbe dudálni tanította Merkelt, hanem magyarul köszönni

Föld S. Péter 2020. május 20. 14:46 2020. máj. 20. 14:46

Videokonferencián tanácskozott Angela Merkel a visegrádi négyek miniszterelnökeivel, köztük Orbán Viktorral. A német kancellár az egy nappal korábban tető alá hozott német-francia megállapodás részleteit ismertette a miniszterelnökökkel. Az eseményről beszámoló magyarországi sajtótermékek közül egyedül a Magyar Nemzet volt az, amelyik egy látszólag apró, azt hihetnénk, senkit sem érdeklő, ám valójában minden másnál fontosabb részletet is megemlített.

A legtöbb újságban ugyanis csak arról volt szó, hogy az Európai Bizottság 500 milliárd eurós hitelt vesz föl az európai gazdaság újraindítására a 2021-2027 közötti költségvetési időszakra. Hogy erről mi volt Orbán véleménye, azt nem kötötte az orrunkra a Magyar Nemzet, pedig, jó lett volna megtudni erről a magyar miniszterelnök véleményét. Ami már csak azért is érdekes lehet, mert köztudott, hogy Orbán nem híve az eladósodásnak, ez alól csak azt tekinti kivételnek, ha ő adósítja el Magyarországot. Legutóbb a Budapest-Belgrád vasútvonal építésére lengetett be 700 milliárd dollárnyi, kínai bankoktól származó hitelt, amelynek részleteit és kamatait nemcsak a gyerekeink, de még az unokáink is fizetni fogják. És talán a nagy sikerként beharangozott letelepedési kötvényről sem tudja mindenki, hogy valójában az is hitelfelvételnek számít. Ezeket a pénzeket– ismeretlen nagyságú kamataikkal súlyosbítva – vissza kell fizetni.

Orbánnak csak azok a hitelfelvételek károsak, amelyekben az Európai Unió illetékes bizottságai, valamint a magyar polgárok belelátnak. Ezért paterolta ki az IMF-et, és kizárólag a megbízható orosz és kínai bankokkal hajlandó szóba állni.

Mindezek persze jelentéktelen, mondjuk úgy, elhanyagolható körülmények. Sokkal fontosabb, hogy Orbán megtanította Merkelnek, hogyan kell kimondani azt, hogy Jó napot. (A következő lecke az lesz, hogy oszt jó napot!) A részletekről nem szivárogtak ki részletek, így azt sem tudhatjuk, vajon a német kancellár kívánt megtanulni magyarul köszönni, vagy Orbán volt az, aki válaszút elé állította Merkelt: csak akkor hajlandó vele bármiről is tárgyalni, ha megtanul magyarul köszönni.

Mindenesetre, innen is köszönjük a Magyar Nemzetnek, hogy beavatott bennünket egy gyakorlatilag senkit sem érdeklő, tökéletesen lényegtelen, ám a Fidesz híveinek szívét bizonyára megdobogtató intim részlet kulisszatitkaiba.