Orbán pénz helyett nemzeti büszkeséget ad a szegényeknek

HírKlikk 2019. január 21. 06:43 2019. jan. 21. 06:43

Róna Péter közgazdász a Magyar Hangnak nyilatkozott a magyar és az európai bérekről.

G7 gazdasági szakportál számításai szerint nemcsak a tehetősek jövedelme emelkedett dinamikusan – olvasható a Magyar Hang cikkében.

Azonban az európai bérlistán a legszegényebbek nem léptek előre a magyar társadalom alsó fele 2016-ban ugyanott volt, ahol 2010-ben. Ezzel szemben a legjobban kereső egymillió magyar előrelépett, s 2010 és 2016 között megelőzött 75 millió jól kereső európai polgárt. A legfelső százezres tömeg pedig már betört az uniós elitbe.

A 2017-es adatok azonban azt mutatják, hogy az itthoni viszonylatban jelentősnek mondható béremelkedés európai viszonylatban még a szinten maradáshoz sem volt elegendő.

Róna Péter szerint a forint gyengült, vagyis a magyar keresetek értéke uniós összevetésben csökkent. Ráadásul az infláció ma már meghaladja az uniós átlagot is.

A mostani számok is ezt igazolják, hogy 2010 után az Orbán-kormány egyértelműen jelentős jövedelmeket csoportosít át a társadalom alsó kétharmadától a gazdagabb egyharmad felé. Tovább nehezíti az előbbiek helyzetét, hogy a szociális támogatási rendszer megnyirbálásával is tetemes összegtől fosztották meg őket. Mindez együtt azt eredményezte, hogy helyzetük drámaian romlik európai sorstársaikhoz képest.

Az elvett pénz helyett nemzeti büszkeséget kapnak a szegények

- tette hozzá Róna Péter.

Forrás: Magyar Hang