Orbán politikai hóbortjából így lesz kormányzati szándék

HírKlikk 2019. június 16. 13:38 2019. jún. 16. 13:38

A kommunizmust juttatják Orbán Viktor eszébe a fővárosi felüljárók, hírek szerint ezért kell elbontani őket.

Mesés összeg, akár 6500 milliárd forint is juthat a főváros közlekedésfejlesztésére 2030-ig. A Fővárosi Közgyűlés által májusban elfogadott csomagban 41 nagy ívű elképzelés szerepel, de érdekes módon nincs köztük a Nyugati téri (és a Keleti pályaudvarnál lévő Rottenbiller utcai) felüljárók elbontása. Ezekről a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) döntött szintén a múlt hónapban - írja a Népszava.

Az 1981-ben átadott Nyugati téri felüljáró elbontása többször szóba került, de elvetették, mert a szakemberek szerint csak drága aluljáróval lehetne elkerülni a várható torlódást. Aztán mégis találtak egy tervet, amely szerint a szintbeli kereszteződés megoldható. A fővárosi mérnöki tervező cég, a FŐMTERV javaslatát a közfejlesztési tanács elfogadta, a Fővárosi Közgyűlés azonban még nem tárgyalta. 

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője, a városfejlesztési közlekedési és környezetvédelmi bizottság tagja szerint a felüljáró lebontási tervének annyi az előzménye, hogy Orbán Viktor arra autózott, és a kommunizmust juttatta az eszébe.

– „Erre persze Tarlós rögtön rácsatlakozott. Egy politikai hóbortból mára kormányzati szándék körvonalazódik, és akkor is elbontják, ha súlyos problémákat okoznak vele a közlekedésben” – fogalmazott a frakcióvezető. Úgy véli, hoztak ugyan olyan modellszámításokat, miszerint semmi gond nem lesz, de szerinte ez nyilvánvaló hazugság, hiszen ha a két felüljárósávot megszüntetik, akkor kevesebb autót tud átereszteni a csomópont. Mivel az autók száma e közben nem csökken, hanem növekszik, nehéz elhinni, hogy nem romlik a helyzet a Nyugati téren, ahol ma is gyakoriak a dugók – érvel a politikus.

– „Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa egyfajta szépségflastrom, és inkább a kormányzati kommunikációt segíti, semhogy a város valódi érdekeit segítő testület volna – mondta Horváth Csaba hozzátéve, a kormánynak aligha vannak valódi fejlesztési szándékai Budapest valóban égető feladataival, a közlekedéssel, az infrastruktúra vagy intézmény-fejlesztésekkel kapcsolatban. A sportcélú beruházások, a Városliget szétverése és a Budai Várra költött százmilliárdok más képet mutattak a kormányzati szándékról és stílusról.

Forrás: Népszava