"Orbán szélsőjobbos demagóg"

HírKlikk 2019. május 16. 11:15 2019. máj. 16. 11:15

Orbán és Trump abban is hasonlít, ahogyan Sorosról vélekednek, meg abban is, hogy szerintük Putyin nem is olyan veszélyes.

Trump téved, amikor Orbán Viktor társaságát keresi, mert a magyar politikus pária az EU-ban - írja az Independent cikkét szemléző Népszava. Ezt a szerző Európában élő amerikaiként állítja, kiemelve, hogy a kormányfőt egyáltalán nem tisztelik az öreg földrészen, éppen ellenkezőleg. A németek végeztek vele, elidegenítette magától a franciákat és a brit vezetőknek elegük van belőle, politikai gyámja immár utálja.

Pont azért nem szeretik, amiért Trump hozzátörleszkedik: Orbán az elnök beteljesítetlen kampányígéreteit váltotta valóra. Nem sajnálja az időt az iszlám befeketítésére és nevetséges falat építtetett a határon. A számlát pedig az EU-val akarja kifizettetni. Egyben bizonyította, hogy még ma is el lehet hallgattatni a szabad sajtót. Azt is kitalálta, nehogy a bírák beleköpjenek a levesébe. De a két politikus abban is hasonlít, ahogyan Sorosról vélekedik, meg abban is, hogy szerintük Putyin nem is olyan veszélyes.

Orbán szélsőjobbos demagóg, aki gúnyt űz a médiából és bármiféle hatalmi egyensúlyból. Antidemokratikus politikája évekkel vetette vissza az országot. De ha jövőre újraválasztják Trumpot, akkor számára ez a visszafelé haladó magyar tekintélyuralom lehet a modell, hogy megint naggyá tegye Amerikát.  

Forrás: Népszava