Orbán támadja Webert és dicséri Merkelt

HírKlikk 2020. december 21. 20:00 2020. dec. 21. 20:00

Orbán Viktor magyar miniszterelnök támadja Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetőjét – ezt emelte ki a Die Welt jobboldali konzervatív lap abból az interjúból, amely a Welt am Sonntag című vasárnapi kiadásban jelent meg.

Orbán azt vetette Weber szemére, hogy az két ével ezelőtt nem tartotta magát a szavához. Ugyanakkor Orbán elismerően szólt Angela Merkelről. Orbán az EPP-vel fenálló viszályának egyik okát Weber személyes magatartásában is látja. Azt mondta, hogy egy két évvel ezelőtti ügyben elvesztette bizalmát Weber iránt. Akkor Weber egy budapesti látgatásán abban állapodtak meg, „hogy én támogatom őt a bizottság elnöki tisztségre szóló választásban. Aztán alig két nappal később Weber kijelentette, hogy nem akar Magyarország szavazataival bizottsági elnök lenni” – mondta Orbán. Akkoriban a magyar miniszterelnök szerint Magyarországon elkezdtek gondolkodni azon, hogy milyen ember ez a Weber? Másodosztályú polgároknak tekint bennünket? Orbán szerint Weber magatartása „sértés volt Magyarország számára”. 

A Die Welt cikke emlékeztetett rá, hogy tavaly az EPP felfüggesztette a Fidesz tagságát egyebek között azért, mert Orbánt a sajtószabadság korlátozása és jogállamiság leépítése miatt érték éles bírálatok. Orbán azonban az interjúban ezeket a vádakat „nevetségesnek” minősítette. Ugyanakkor Orbán dicsérte Angela Merkel kancellárt, azzal, hogy a jogállamisági mechanizmus körüli viszály megoldására tett kompromisszumos javaslata „zseniális” volt. Merkel világossá tette, hogy egy ilyen megállapodás csakis másodrendű lehet az érvényes uniós szerződés után. „Ez lehetővé teszi a további tárgyalásokat, függetlenül a koronavírus-segélyalapról szóló szavazástól, és „ez az észszerűség győzelme” – vélekedett Orbán az interjúban. 

Az összefoglalás emlékeztetett rá, hogy Orbán hetekig fenyegetőzött vétóval. Ez szerinte azért volt szükséges, mert a jogállamisági mechanizmusról szóló megállapodás eredetileg nem tartalmazott „objektív jogi definíciót”, és így a tagállamokat pénzügyi szankciók fenyegetésével kényszeríteni lehetett volna egy ideológiailag meghatározott politika folytatására”. Kijelentette: ez őt „az egykori Szovjetunió központi bizottságának eljárására emlékezteti”.  

 
Forrás: Hírklikk