Orbán támogatná az egyszer használatos műanyagok gyártóit

HírKlikk 2020. augusztus 9. 09:30 2020. aug. 9. 09:30

A kormány uniós pénzekből segítené azokat a gyártókat, amelyeket érint az egyszer használatos műanyagok jövő év közepétől tervezett tilalma.

A péntek esti Magyar Közlöny alapján, a Népszava arról számol be, hogy EU-s forrásokból kanyarítana le pénzeket Orbán Viktor a hazai műanyagcégeknek. Mint azt tudni lehet, az Orbán-kormány némi tétovázás után, a nyár elején úgy döntött, az EU által engedélyezett legkésőbbi időpontra, jövő év júliusára tolja ki az egyszer használatos műanyagok, illetve a 15-50 mikron közötti vastagságú zacskók forgalmazásának tilalmát. Az azt megelőző tárgyalások során, megígértek egy idei, 10 milliárdos támogatást az érintett gyártóknak technológiaváltásra és a dolgozók megtartására.

A kormányhatározat kifejezetten azt hangsúlyozza, hogy a mostani támogatás összegét uniós forrásokból kell finanszírozni. Palkovics László innovációs és technológiai, valamint Varga Mihály pénzügyminiszternek a mostani segélycsomagon túl, ki kell dolgozniuk egy támogatási rendszert a 2021-2025-ös időszakra is, természetesen „lehetőség szerint” EU-s forrásból.

Ezeken kívül, Palkovicsnak az év végéig elő kell terjesztenie egy javaslatot a hazai műanyagipar fejlesztését célzó műanyagipari tudományos klaszter létrehozásáról. Ezen belül javaslatot kell tennie a műanyaghulladék-képződés megelőzésére, műanyagipari stratégiára, műanyagipari megoldásokra, a műanyagok környezetre és emberre gyakorolt hatásának felmérésére az értékláncokon belüli, egyedi megoldásokra, a hulladékipar ellenőrzésére, olyan egyszer használatos műanyagtermékek biztonságos, nagy tömegű, egyelőre nem megoldott helyettesítésére, a megelőzés, a megfelelő hulladékgazdálkodás és a létező lehetőségek iránti fogyasztói figyelem fokozására, valamint a biológiailag lebomló műanyag hordtasakok hulladékainak beillesztésére a hulladékgazdálkodásba.

A szaktárca ezen kívül még dolgozik egy hulladék stratégián is, amivel szeretnék felszámolni a szabálytalan hulladéktelepeket.

Forrás: Népszava