Orbán újabb bosszújáról ír a külföldi sajtó

HírKlikk 2019. december 9. 07:52 2019. dec. 9. 07:52

Főleg a magyar színházi élet félti a függetlenségét, miután egy kiszivárgott tervezet tanúsága szerint, Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy egységes irányítást tart szükségesnek a kultúrában – írja a Der Standard.

A Népszava szemlézte cikk összefoglalója szerint, a jobboldali-nacionalista miniszterelnök kormánya „nemzetstratégiai szintre emelte a kultúrpolitikai célokat”. A terület dolgozói pedig elégedjenek meg azzal, hogy aktívan védelmezik a nemzet megmaradását, jólétét és felvirágzását. Ennek érdekében, Nemzeti Kulturális Tanács alakul – természetesen olyanokból, akiket gondosan megválogatnak.

Módosul a finanszírozás és bővül az állam beavatkozásának köre. Ily módon, a támogatások megvonásával megfojthatják a szabad színházi világot. Az igazgatók kinevezésénél a kormányé lesz a végső szó.

A nyilvánvaló cél az, hogy így egyenlítsék ki a számlát a helyi választásokon elszenvedett kínos vereségért.

A hatalom persze eddig is megnehezítette azoknak az életét, akik nem a völkisch-nemzeti vonalat képviselték a kultúrában.  

A független társulatokat eddig is anyagi bizonytalanságban tartották. Bizonyos haladó színházi alkotók ellen kampányok folytak, a pénzek odaítélésének rendszere átláthatatlan és elfogult volt. Az új javaslattal alighanem vége a kritikus és független kultúrának Magyarországon. A mai tüntetés felhívásához idáig 30 ezren csatlakoztak.  

Forrás: Népszava