Orbán újabb szövetségesét veszíti el

2018. november 12. 14:22

Horst Seehofer távozik a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéből. A bajor politikus tíz éven át vezette a pártot, és a német politika egyik legbefolyásosabb szereplője, valamint Orbán Viktor egyik legfőbb nemzetközi szövetségese volt. A távozást hétfőn jelentette be a politikus személyesen a szászországi Bautzenben.

Elmondta, hogy még a héten tájékoztatja a nyilvánosságot pártelnöki munkássága befejezésének pontos időpontjáról.

"A változás hozzátartozik az élethez, az enyémhez is" - mondta a 69 éves politikus, rámutatva, hogy több mint tíz éve vezeti a CSU-t.

Kiemelte: döntésével azt szeretné elérni, hogy 2019 "a megújulás éve" legyen a CSU-ban.

Aláhúzta, hogy döntése nem érinti szövetségi belügyminiszteri tisztségét, tárcavezetői munkáját tovább folytatja.

Horst Seehofer minderről a szövetségi rendőrség új bautzeni bázisának megnyitója alkalmából tett szászországi miniszteri látogatásának margóján beszélt. Nyilatkozatát azzal indokolta, hogy lehetséges távozásáról számos meg nem erősített sajtóértesülés jelent meg a napokban.

Korábban azt közölte, hogy majd csak az új bajor tartományi kormány hivatalba lépése után ismerteti terveit jövőjéről. Az új bajor kormány névsorát hétfő délután hirdetik ki, a miniszteri eskütételt is délutánra tervezik a müncheni tartományi gyűlésben (Landtag).

A csak Bajorországban működő CSU-nál szinte a párt létének értelmeként tartják számon, hogy egyedül, koalíciós partner nélkül kormányozza a német tartományt. Horst Seehofer is úgy került a pártelnöki és a tartományi miniszterelnöki tisztségbe 2008 októberében, hogy a párt a néhány héttel korábban tartott Landtag-választáson több mint 40 év óta először nem szerzett abszolút többséget, és a kudarc miatt támadt forrongás elsöpörte a párt akkori vezetését. 

Vezetésével a CSU visszaszerezte az abszolút többséget a 2013-as Landtag-választáson, de a 2014-es európai parlamenti (EP-) választáson és a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson jelentősen meggyengült, így Horst Seehofer elveszítette hatalma egy részét, arra kényszerült, hogy a miniszterelnöki pozíciót átadja párton belüli legfőbb vetélytársának, Markus Södernek.

A kormányfőváltást az idén márciusban hajtották végre, Horst Seehofer szövetségi belügyminiszterként folytatta kormányzati tevékenységét. Azonban a CSU nem szerezte vissza elpártolt híveit, és az október közepén tartott Landtag-választáson ismét elveszítette az abszolút többséget.

Azóta egyre többen sürgették Horst Seehofer távozását a párt éléről. A nyomás tovább erősödött, miután a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Angela Merkel kancellár október végén bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a CDU elnöki tisztségét.