Orbán véleménye a zsidózó Kósáról – álinterjú a miniszterelnökkel

Föld S. Péter 2019. december 2. 06:42 2019. dec. 2. 06:42

– Miniszterelnök úr, mi a véleménye arról, hogy Kósa Lajos a Fidelitas kongresszusán azt mondta, hogy a zsidók az újnyilasokra szavaztak?

– A zsidó közösség a kormány védelme alatt áll.

– Kósa Lajos, aki ezek szerint tudja, hogy a zsidók kire szavaztak, a Fidesz egyik alelnöke.

– Mi a kérdés?

– Hogy a zsidó honfitársaink, akikre Ön gyakran szokott hivatkozni, mit gondoljanak erről?

– Magyarországon egyetlen zsidó honfitársunknak sem kell félnie. Mi nagyra tartjuk, és megvédjük a zsidó honfitársainkat. Persze, ahhoz, hogy mindenkit megvédhessünk, akit a zsidósága miatt támadás ér ma Magyarországon, nekünk is kellene egy kis segítség.

– Mire gondol, miniszterelnök úr?

– Arra, hogy a lehetőségeink korlátozottak, nem állíthatunk minden zsidó honfitársunk mellé egy rendőrt.

– Miért kellene Önöknek minden zsidó ember mellé rendőrt állítani?

– A megvédés miatt, mi másért. Technikailag persze megtehetnénk, hogy minden egyes zsidó mellé rendőrt állítunk. Nem is egyet, hanem kettőt, vagy annál is többet, de ez nagyon sokba kerülne. Ezt még mi sem engedhetjük meg magunknak. Az érintettek segítségére is szükségünk van ahhoz, hogy megvédhessük őket.

– Kifejtené, miniszterelnök úr?

– Nézze, amint azt Ön is tudja, a zsidók, akiket a nemzeti együttműködés rendszerének kormánya minden körülmények között megvéd, ma sokfelé élnek az országban. Összevissza. De még egy városon belül is sokfelé találhatók, ami megnehezíti, hogy megvédjük őket.

– Kicsit konkrétabban, miniszterelnök úr...

– Ha például nem elszórva, hanem egymáshoz közelebb laknának, mint most… Egy adott városrészben, vagy mondjuk így: negyedben. Akkor sokkal könnyebb lenne a rendőrség dolga, amikor meg akarja védeni a zsidókat. Jön egy támadás, atrocitás, inzultus, de akár egy buta mondat valamelyik párt hülye alelnökétől, a rendőrség már tudja is, hogy merre menjen, mert tudja, hogy hol lehetnek azok a zsidók, akiket meg kell védeni.

– Valamiféle gettóra méltóztatik gondolni a miniszterelnök úrnak?

– Maga mondta. De van, ami még ennél is fontosabb.

– Még ennél is?

– Igen. Jó lenne, ha a mostaninál konkrétabban tudnánk, hogy ki az, akit meg kellene védenünk.

– Ezt hogyan kell érteni?

– Képzelje el a következőt: van valaki, akit megvédtünk, és utólag kiderül az illetőről, hogy nem is zsidó. Ebben az esetben az adófizetők joggal vádolhatnak bennünket azzal, hogy a közpénzből működő rendőrség olyan embereket véd, akik erre nincsenek rászorulva.

– Tehát?

– Nem szívesen mondok ilyet, mert lesznek, akik szándékosan félremagyarázzák a szavaimat. A Soros által pénzelt médiatúlsúly pedig szokása szerint mindenféle gyalázkodó cikkeket ír majd megint. De azért mégis kimondom: sokkal hatékonyabban tudnánk megvédeni a zsidókat, ha tudnánk, hogy ki az, aki zsidó, és ki az, aki nem.

– Hogyan képzeli ezt, miniszterelnök úr?

– A konkrét elképzelés még csak most körvonalazódik, de azt elmondhatom, hogy miben gondolkodunk. Ha például a zsidókon lenne valamilyen jel… Nem túl feltűnő, és nem is olyan, ami rossz emlékeket, kellemetlen képzeteket kelt bennük… Éppen csak, hogy meg lehessen különböztetni őket. Kizárólag a megvédés céljából, természetesen…

– Milyen jelre gondol miniszterelnök úr?

– Ez szakmai kérdés, ezért az érintettekre bíznám, hogyan jelölik meg magukat. Ők tudják a legjobban, hogy nekik mi a jó. Én nem ragaszkodnék a csillaghoz. Tőlem lehet négyzet is, vagy háromszög, oktaéder, teljesen mindegy. Csak ötágú vörös csillag ne legyen, mert az idehaza tiltott jelkép.