Orbán Viktor Antall Józsefről: Soros György

HírKlikk 2018. december 11. 12:53 2018. dec. 11. 12:53

Antall József öröksége, hogy a kedvezőtlen erőviszonyok ellenére sem adta fel sosem a célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban.

Az Antall József néhai miniszterelnök halálának 25. évfordulója alkalmából, Küldetés és szolgálat címmel rendezett emlékkonferencián a kormányfő kiemelte: Antall József "azt tette, amit tehetett, és amit tett, az nem volt kevés". Az adott körülmények között kész csoda volt, hogy egyben tudta tartani koalíciós kormányát, elindította a gazdaság szerkezeti átalakítását, elkerülte a pénzügyi összeomlást, volt ereje visszautasítani Soros György "ország kifosztó javaslatát", és a bizonytalan belpolitikai háttérrel is biztosan manőverezett a nemzetközi vizeken - sorolta.

A Veritas Történetkutató Intézet és az Antall József Tudásközpont által szervezett eseményen Orbán Viktor hangsúlyozta: az egykori miniszterelnöknek nem volt meg a kétharmada, pedig ha meglett volna, megspórolhattunk volna húsz évet.

Forrás: MTI