Orbán Viktor az elsőszámú vallási vezető

Föld S. Péter 2019. augusztus 7. 11:18 2019. aug. 7. 11:18

A Fidesz országgyűlési képviselője kirohant a másságot felvállaló kampány ellen, magukat hazafias fiataloknak nevező bunkók egy csoportja Coca Cola plakátokat rongált, a Pesti Srácok újságírója (?) pedig egyenesen náci alapvetéseket követ, amikor azt írta, hogy nem szeretne mozgássérült embereket látni a plakátokon. Nem ma kezdődött, de mára úgy látszik, tetőzik a baj. Gyűlölködőkkel van tele a magyar politikai felvilág. Igazodó, megfelelési kényszerrel sújtott percemberekkel. Király, te tetted ezt!

És akkor idézzünk fel egy két évvel ezelőtti történetet, ami úgy kezdődött, hogy a Migration Aid civil szervezet egy osztrák vállalkozó felajánlása révén kapott egy telket, három faházzal, amelyekben menekült családokat szerettek volna nyaraltatni. Nem olyan embereket, akiket Orbán emberei 2015-ben ellenőrizetlenül és szinte számolatlanul tették föl buszokra vonatokra, hogy az osztrák határra szállítva őket, megszabaduljanak tőlük, és rázúdítsák őket a sokat ostorozott nyugatra.

Oltalmazotti státuszban lévő emberek nyaraltak volna a Keszthelyhez közeli Zalaváron. Olyan családok, akik nemhogy nem terroristák, de még csak nem is gazdasági bevándorlók voltak. Emberek, akiknek menekülniük kellett szülőhazájukból. Nem jó kedvükben hagyták ott a lakóhelyüket, nem kalandvágyból döntöttek úgy, hogy feladják megszokott életüket, hátrahagyva mindent, ami fontos volt nekik az életükben: rokonaikat, barátaikat, javaikat. Az iskolát, ahol a gyerekek tanultak, a munkahelyet, ahol a szülők dolgoztak, az éttermet, ahol vasárnaponként ebédeltek.

Itt lépett a képbe Manninger Jenő fideszes politikus, a térség országgyűlési képviselője. Amint hírét vette, hogy három faházban menekültek pihennének, nem sokat hezitált - ha valaki, ő tudja, hogy a tett halála az okoskodás. Azonnal a tettek mezejére lépett, és a Facebookon hergelte honfitársait. Azt írta ez a Manninger nevű, hogy a három faházban nyaraló családok a Soros terv részei, és ő mindent el fog követni, hogy ezt megakadályozza.

Manninger Jenő egy magát kereszténynek és konzervatívnak mondó párt színeiben képviselő, vagyis ő maga is az erkölcsre nagyon ügyelő, mélyen hívő ember. Olyan valaki, aki tudja, hogy mi a jó, és mi a rossz, mit szabad tenni, gondolni és mi az, ami isten ellen való.

Jézus ugyan nem azt tanította, és Ferenc pápa sem abban a szellemben szokott megszólalni, ahogy a manningerek szellemi vezetője, de a manningerek tesznek Jézus tanaira. Szerintük Ferenc pápa egy liberális barom, Jézus egy kommunista felforgató, számukra Orbán Viktor az elsőszámú vallási vezető.

A Fidesz ugyanis ma már nem politikai párt, hanem egy vallás, s vezetői e vallás felkent papjai. Racionálisan persze nem lehet hinni benne, és csak úgy lehet elviselni, pláne lelkesedni érte, ha az ember félreteszi a józan megfontolásokat, sutba dobja az észérveket, és Orbánra nem emberként tekint, hanem mint istenre szokás. Feltétel nélkül elhinni mindent, amit állít, még akkor is, ha az ellentmond a tapasztalatainknak.

Ebből a posványos ingoványból szökkentek szárra a plakátrongálók, a Boldog Istvánok és azok a sajtómunkások, akiket zavarnak a mozgássérültek.