Orbán Viktor Brüsszelben tárgyal Ursula von der Leyennel

HírKlikk 2020. szeptember 24. 12:12 2020. szept. 24. 12:12

A visegrádi országok vezetői az Európai Bizottság elnökéhez látogattak, akivel migrációról és pénzügyi kérdésekről tárgyalnak. A megbeszélés után Orbán azt mondta: a kvóta átnevezve is kvóta marad, és azt Magyarország ellenzi.

Nem sokkal délelőtt tíz óra után érkezett az Európai Bizottság központi épületébe Mateusz Morawiecki lengyel, Orbán Viktor magyar és Andrej Babis cseh kormányfő. A szlovák miniszterelnök, Igor Matovic nem tudott elmenni Brüsszelbe, őt lengyel kollégája képviseli majd – írja az eurologus.

A V4-ek Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke meghívásának tettek eleget. Lengyelország EU-hoz akkreditált nagykövetségéről származó információk szerint, a napirenden az uniós költségvetés, az újjáépítési alap és a szerdán bemutatott új migrációs törvénycsomag szerepel, valamint „egyéb releváns témák”.

A magyar álláspont ismert ezekről: a kormány nem fogad el semmilyen jogállamisági kikötést költségvetési kérdésekben. Ugyanakkor Varga Judit igazságügyi miniszter arról beszélt két nappal ezelőtt, szintén Brüsszelben, hogy a júliusi megállapodáshoz tartják magukat. Eszerint az EU pénzügyi érdekeinek védelme érdekében ki kell dolgozni egy javaslatot, amelyet majd megvitatnak az állam- és kormányfők.

A migráció ügyében a magyar kormány továbbra is ahhoz ragaszkodik, hogy az EU-n kívüli gyűjtőtáborokban bírálják el a menekültkérelmeket – ilyet azonban az új bizottsági javaslat nem tartalmaz.

Orbán: a kvóta átnevezve is kvóta marad, és azt Magyarország ellenzi

Az Európai Bizottság szerdán bemutatott új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagjában hiába nevezik át a kvótát másnak, attól még kvóta marad, és azt Magyarország ellenzi - jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben, miután lengyel és cseh kollégájával együtt másfél órán keresztül tárgyalt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével.

A Lengyelország brüsszeli uniós nagykövetségén Mateusz Morawiecki lengyel és Andrej Babis cseh miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a kormányfő azt mondta, az új bizottsági migrációs javaslatcsomag tónusa jobb, mint a korábbi javaslatok voltak, azonban a bizottsági megközelítés nem változott.

A javaslatcsomagot tekintve nincs áttörés. Az áttörés akkor következne be, ha elfogadnák azt a magyar javaslatot, hogy senki nem léphet be az Európai Unióba addig, amíg valamely tagállam a vonatkozó jogi eljárást lezárva be nem engedi az unió területére - emelte ki a miniszterelnök.