"Orbán Viktor nem mert elmenni a törvényhozásba"

HírKlikk 2019. február 19. 10:02 2019. feb. 19. 10:02

Nem a külföldi útja miatt maradt távol a parlamenttől Orbán Viktor miniszterelnök. Egyszerűen nem mert elmenni a törvényhozásba, mert tudta, hogy nehéz dolga lett volna, ha el akarja mondani a beszédét – mondta a Klubrádiónak Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője. A politikus szerint a kormányellenes oldal decemberi akciója óta a törvényhozás már nem az a hely, ahol a Fidesz parádézhat, de a múltkorinál tovább azért nem mennének. Nem lehet az égbe emelni a tétet.

Hibrid rezsimmel szemben a hibrid ellenállás formáit kell alkalmazni, aminek a parlamenti mellett az utcai jelenlét, és a munkaadókkal való egyeztetés is része. Ezek témája, hogyan hozhatók összhangba a dolgozók és a nagytőke érdekei, egyelőre ugyanis úgy tűnik, a kormány politikája kizárólag az utóbbit szolgálja. Az biztos, hogy a terméketlen szakpolitikai aprómunkát nem fogják a parlamentben folytatni – mondta Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a Klubrádiónak.

Ahol érdemi konfliktusok vannak, vagy ellenőrzési lehetőség adódik, ott az ellenzék beleáll ezekbe a helyzetekbe, minden résbe behatol, amit észrevesz a rendszeren. Akciókkal, kemény hangú vitákkal, lépésről lépésre visszaveszi az országot a rezsimtől, és segíti a dolgozók jogainak érvényesítését is, a kizsákmányolásuk megakadályozását, amitől számos ellenzéki győzelmet várnak az őszi önkormányzati választáson – tette hozzá.

Tordai szerint nyilván nem kell az égbe emelni a tétet, nem akarnak a decemberi országgyűlési tiltakozó akciójukon túltenni – ami az intenzitást illeti –, mert az már lassan erőszakhoz vezetne, ami távol áll tőlük – fogalmazott.

A politikus szerint az ellenzék már eddig is ért el eredményt. Szerinte az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a korábbi gyakorlatától eltérően, hétfőn „nem mert” elmenni a parlament tavaszi ülésszakának nyitónapjára, hogy ismertesse programját, azt mutatja, hogy az ellenzék a parlamenti terepet visszavette a Fidesztől, ott már nem parádézhatnak kedvükre.

Tordai Bence szerint a kormányfő távolmaradására nem magyarázat, hogy Izraelbe kellett utaznia az odaszervezett kétoldalú V4-es találkozókra, mert arra csak délután kerül sor. Ha tehát nagyon szeretett volna, felszólalhatott volna a magyar törvényhozásban, hétfő délelőtt vagy kedden, szerdán. Orbán Viktor tehát nem mert elmenni a parlamentben, mert tudta, hogy „széttrollkodták” volna a beszédét – mondta Tordai Bence.

A Párbeszéd politikusa annak kapcsán nyilatkozott a Klubrádiónak, hogy ellenzéki képviselők Esztergomba utaztak, hogy kiálljanak a helyi Suzuki-gyár dolgozóinak érdekeiért. Céljuk, hogy közös sajtótájékoztatójuk után, a frakcióvezetőiken keresztül kapcsolatba lépjenek a cég vezetésével.

Az akció előzménye, hogy két hete a Suzuki azonnali hatállyal elbocsátotta az újonnan megalakult érdekképviseleti alapszervezet titkárát, azután, hogy hivatalosan is a helyi szakszervezet vezetője lett, bár a dolgozót munkajogi védelem illetett volna meg.

Tordai Bence szerint a munka törvénykönyvében egyértelműen benne van, hogy mindenkinek joga van szakszervezetet létrehozni, vagy ahhoz csatlakozni a munkahelyén. Ha tehát a kormányzat nem lép fel a jogsértés miatt, akkor fellépnek a 2,5 millió választó akaratát, illetve általában 4,5 millió dolgozó érdekeit képviselő ellenzékiek, amit nem hisz, hogy a cég válasz nélkül hagyhat – mondta a politikus.

Az akció meglepetésszerű volt, csak közvetlenül a kezdete előtt jelentették be hétfőn délután a parlamentben, majd indultak Esztergomba. Az ellenzékiek közölték, más olyan vállalatokat is megkeresnek, ahol a rabszolgatörvényként emlegetett új túlóraszabályozás érvényesítését tervezik, és segíteni fognak a dolgozókat, szakszervezeteket, hogy sikerrel vívják meg a harcukat.

A hibrid rezsimmel szembeni hibrid ellenállás része tehát a munkaadókkal való egyeztetés is, elsősorban arról, hogyan hozhatók összhangba a dolgozók és a nagytőke érdekei. Egyelőre ugyanis úgy tűnik, a kormány politikája kizárólag az utóbbit szolgálja – tette hozzá.

Forrás: Klubrádió