Orbán Viktorra hárul a katalizátor szerep

HírKlikk 2021. április 12. 17:17 2021. ápr. 12. 17:17

Ezt állítja a már megjelenése előtt nagy vihart aratott elemzés, hogy az Európai Parlamentben létrejöjjön egy új, nagy, jobbos-szélsőjobbos frakció a kereszténydemokratáktól jobbra, Orbánra hárul a katalizátor szerepe. Az érintett nagyobb pártok még sosem álltak ennyire közel ahhoz, hogy összehozzák a nagy tervet, noha változatlanul jelentős ellentétek tornyosulnak közöttük. Ez a fő megállapítás az osztrák Profil áttekintő cikkében, amely már előre nagy vihart kavart Magyarországon és Ausztriában, mivel az egyik szerző megkereste a Fideszt is, ám az az MTVA-ra bízta az ügyet, az pedig dörgedelmes híradóanyagban osztotta ki az újságírót, mondván, hogy az provokatív kérdésekkel igyekszik meghiúsítani az összefogást.

Az elemzés rámutat, hogy ha létrejön a két szóban forgó EP-frakció fúziója, akkor az azt jelenti, hogy eddigi formájában vége az EU-nak. Pedig amit Orbán, Morawiecki és Salvini akar, az önmagában hatalmas ellentmondás: nemzetközi szövetségnek kellene elősegítenie a visszatérést a nemzetállamok Európájához. Ezek az országok azonban már nem akarnak kilépni, hanem belülről szelídítenék meg az uniót, kezdve az EP-vel, amelyre egyébként szerintük nincs is szükség. Ha megvalósul a nagy álom, akkor a Parlament második legnagyobb csoportja alakulhat meg, ami több megszólalási lehetőséget, illetve anyagi támogatást jelentene számára. Továbbá posztokat, amelyeket a keresztény-, illetve szociáldemokraták idáig elzártak a szélsőségesek elől – írja a Profil.

Hogy éppen most indul útjára a kezdeményezés, az azzal függ össze, hogy a Fidesz otthagyta az Európai Néppártot, s elmozdultak az erőviszonyok. Emellett a Brexit után a brit konzervatívok már nem léphetnek fel Le Penék és az FPÖ idegengyűlölete, illetve rasszizmusa ellen.

A feladat azonban így is óriási, mert Orbánnak és Salvininak mindenkit mozgósítania kellene, aki csak él és mozog azon az oldalon. Ám itt jóformán egytől egyig olyan alfapolitikusokról van szó, akik dominálni akarnak – mondja Mölzer, az Osztrák Szabadságpárt korábbi ideológusa. Sok minden változatlanul az együttműködés ellen szól, például Moszkva megítélése. Ugyanakkor ezek a pártok tanulnak is egymástól. Így rájöttek, hogy több szavazatot tudnak bezsebelni, ha az antiszemitizmus helyébe az iszlámellenességet állítják. A tempót immár Budapest, Varsó és Róma diktálja. Mölzer úgy véli, minden Orbánon múlik, aki erős politikai személyiség és meg akarja mutatni az EPP-nek, kicsoda is ő. Az osztrák politikus szerint az év végéig elválik a dolog. Ha sikerül, akkor az euroszkeptikusok hatalmas fórumhoz jutnának, közvetlenül a francia választások előtt. Egyben pedig homok kerülne a két nagy frakció, az EPP és az S&D egyébként is akadozó gépezetébe.

Mölzer szerint az egyesüléshez hanyagolni kellene az igencsak megosztó témákat, inkább arra kell összpontosítani, ami összeköt: a hazafiságra, családra, kereszténységre, iszlámellenességre, a tömeges, bevándorlás elutasítására. Viszont számolni kell azzal, hogy az új csoporton belül is átrendeződnének a sorok és például a lengyel PiS aligha nézné jó szemmel, hogy megrendül eddigi, egyeduralkodó pozíciója.

Ezzel együtt nem valószínű, hogy megalakulhat az új erő. Nem is túlzottan idegesek emiatt a rivális frakciók. A Néppártnál jelenleg megkönnyebbülés tapasztalható, amiért a Fidesz végre vette a kalapját. Karas, a kereszténydemokraták osztrák EP-alelnöke a közmondást idézi Orbán törekvése kapcsán, tehát, hogy mutasd meg, kik a barátaid és én megmondom, ki vagy. A hármak egyébként legközelebb májusban, Varsóban találkoznak és már akkor kiderülhet, hogy lesz-e elképzelésükből bármi is.

Forrás: Hírklikk