Orbánék behódoltak Brüsszelnek

HírKlikk 2018. július 18. 06:24 2018. júl. 18. 06:24

Az Európai Bizottságnak nem tetszett, a magyar kormány így most törvényben törölné el a veszteséges működés tilalmát, amit kifejezetten a külföldi áruházakra írtak a kereskedelmi törvénybe.

Egy szerény, csupán a parlament honlapjára töltött törvényjavaslat jelzi, hogy az Orbán-kormány meghátrált a Brüsszellel folytatott jogi csatározásban: a 24.hu vette észre, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Palkovics László innovációs miniszter a kormány nevében benyújtott egy módosítót, ami eltörölné a 2005. évi CLXIV., vagyis kereskedelmi törvény nagyáruházakra vonatkozó 9/A- paragrafusát.

Mint a portál írja, az említett ponttal a kormány szabályos rohamot indított a külföldi áruházláncok, így az Aldi, az Auchan de főként a Tesco ellen: a paragrafus szerint az a cég, amelynek nettó árbevétele többségében napi fogyasztási cikk kiskereskedelmi értékesítéséből származik, és két egymást követő évben a nettó árbevétele külön-külön legalább 15 milliárd forint, de veszteséget termel vagy nullszaldós, nem árusíthat többé napi fogyasztási cikkeket. Azaz becsukhat és elhagyhatja az országot.

Csakhogy az Európai Bizottság álláspontja szerint a szabályozás nincs összhangban a letelepedésszabadságára és a tőke szabad mozgására vonatkozó alapelvi uniós rendelkezésekkel. Az EB ezért először EU Pilot eljárást, majd 2016. február 26-ától kötelezettségszegési eljárást indított az ügyben, tavaly pedig már véleményezési szakaszba is léptették a folyamatot. Bár a brüsszeli malmok lassan őrölnek, a kormány úgy tűnik, igyekezett elkerülni az ennél komolyabb következményeket.