Orbánék jelszava: a látszat mindennél fontosabb!
Nem fogynak ki az ötletekből Orbán Viktor és kommunikációs csapatának tagjai. Szükség is van erre, hiszen nem engedhetik meg, hogy a közönség – legalábbis az a nagyobb része, amely a hivatalos propaganda segítségével igyekszik tájékozódni – a valóságra figyelhessen. Abban a világban, amelyet ők tárnak a lakosság elé, a látszat a legfontosabb. Azt kell fenntartani, minden áron és minden körülmények között.
Az utóbbi napokban ennek rengeteg megnyilvánulásával találkozhattunk. Azt hihettük, hogy Orbán Viktor dallasi szereplésével elérték a csúcsot, annál magasabbra – vagy ha úgy tetszik, mélyebbre – már nem lehet emelkedni/süllyedni. De aztán megjelent egy rövid hír a királyi hírügynökségnél és az még a konzervatív találkozón történteket is felülmúlta. „A dallasi CPAC-konferenciáról hazatérve, kormányülést hívott össze Orbán Viktor miniszterelnök – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár. A pénteki tanácskozáson a miniszterek az orosz-ukrán háború legújabb történéseit és az európai energiaválság várható fejleményeit tekintették át.”
Ha valakinek nem lenne világos, ez a mini tudósítás arról szól, hogy a „mi fiúnk”, vagyis a mi vezérünk egy pillanatra sem pihen. Egy fárasztó tengerentúli turnéról visszaérkezve, pillanatnyi szünet vagy pihenés nélkül újra belevetette magát a hazai munkába. Hiszen neki semmi sem fontosabb, mint az, hogy népét megvédje a háború és a nyomában – szövetségeseink hibájából – keletkezett problémák következményeitől. Részleteket természetesen nem közöltek arról, miképpen áll ellent a válságnak ez a csodálatos ember, legyen elég annyi, hogy ott áll a vártán, figyelme nem lankad, tehát mindenki számíthat rá.
Pedig éppenséggel ülhetett volna babérjain a hatalmas sikerként beállított amerikai szereplése után. Hiszen jó előre megszervezték, hogy a hazai közönség számára azt a látszatot keltsék, mintha a miniszterelnök – akárcsak eddig, de dallasi beszéde után még inkább – világpolitikai tényező lenne. Mert mit tapasztalhatott a politika iránt még érdeklődő magyar ember csütörtökön? Azt, hogy a tévékben – legalábbis az M1 hírcsatornán, valamint a HírTV-ben – élő, egyenes adásban villog a „mi fiúnk”. Az amerikai közönség meg lelkesen üdvözli, tapsviharral, hujjogással fogadja. Nem is csoda, hogy az ünnepelt nem tud ellenállni és többször megjelenik az arcán az az önelégült mosoly, amelyet már megszokhattunk választási győzelmei után. Aztán a műsort többször megismétlik, híreket is gyártanak belőle, látszólag szép a világ, mégis csak vagyunk valakik, még a nagy Amerikában is kénytelenek elismerni.
Az persze az élő, egyenes közvetítésből már nem derült ki, hogy az a szép nagy terem egyáltalán nem volt tele. Akadtak bőven üres széksorok. Valamint az sem volt nyilvánvaló, hogy azok többségének, akik oly lelkesen fogadták a „mi fiúnkat”, fogalmuk sincs, hol van az a Magyarország és mi közük van nekik ennek az embernek a szerepléséhez. Nem is erről szólt ez az egész média-cirkusz. Orbán Viktor elérte – és most ne firtassuk, miképpen –, hogy beszélhetett egy látszólag fontos rendezvényen. Tulajdonképpen mindegy is volt, mit mond a helyszínen lévőknek. Az előadás ugyanis csak látszólag szólt nekik. A lényege az volt, hogy a magyar emberek lássák a vezért ott, Dallasban, üdvrivalgás közben.
Mondandója jelentős részének címzettjei sem elsősorban a jelenlévők voltak. Haza üzent, a híveknek és az ellenfeleknek is. „Az igazat mondjuk, és kiállunk az igazunkért, még akkor is, ha ezért a fél világ támad bennünket" – mondta például. Aligha hihető, hogy a bukott amerikai elnök, Donald Trump hívei számára ez sokat jelent. De itthon egészen másképpen hallják ezt is. Akárcsak azt, hogy a kormány zéró toleranciát hirdetett meg a rasszizmussal és antiszemitizmussal szemben, tehát „ezzel vádolni bennünket nem más, mint hírhamisítás". Az meg valahogy ki is maradt az MTI tudósításából, hogy akik ezzel vádolják, azok idióták. De csak itthon értik meg, hogy mindezzel a tusványosi – sok vihart kiváltott – beszédét igyekezett „helyre tenni”, némi késéssel és nem is túl ügyesen.
És miközben az egész fellépés a látszatot szolgálta, azt már nem tartották fontosnak, hogy figyeljenek egy másik látszat megőrzésére. Arra tudniillik, hogy az Egyesült Államoknak jelenleg – és még jó két évig – demokrata párti elnöke van, Magyarországnak pedig az államközi kapcsolatok szinten tartása, netán fejlesztése lenne első számú érdeke. A helyszíni közönség bizonyára örömmel hallotta – és ezt legalább biztosan meg is értette –, amikor a magyar miniszterelnök nem éppen barátsággal nyilatkozott a Biden-adminisztrációról és reményét fejezte ki, hogy Trump 2024-ben visszatérhet a hatalomba. Csakhogy addig a mostani kormányzattal kellene együttműködni, ami a dallasi fellépés után nem ígérkezik túlságosan egyszerű feladatnak.
Nem kétséges, hogy az amerikai út feltöltődésnek nagyon jó lehetett. Pár napra kiszabadulni a hazai – kemény megpróbáltatásokkal teli – valóságból, felüdülést jelenthetett. Eközben fenn lehetett tartani azt a látszatot, mintha a „mi fiúnk” a mi érdekünkben és sikerrel végezné áldásos tevékenységét. Mint említettük, még hazatérve is hozzá lehetett tenni ehhez a látszathoz. De lassan vissza kell zökkenni a hazai – és egyáltalán nem ünnepi – hétköznapokba.
És a kommunikációs csapat, valamint személy szerint a vezér minden reménye ellenére, egyre nehezebb lesz fenntartani azt a látszatot, hogy itt egy olyan kormány tevékenykedik, amely valóban az ország érdekeit tartja szem előtt és tényleg az összes állampolgár biztonságosabb, jobb életét igyekszik előmozdítani.
