Orbánék már egy éve tudtak Borkai szexvideójáról

HírKlikk 2020. január 24. 11:11 2020. jan. 24. 11:11

Új tények, meglepő összefüggések kerültek nyilvánosságra Borkai szexbotrányával kapcsolatban. Az ügy tanulsága, hogy Orbán mindenről tudott, és ha Dézsi lesz az új polgármester, akkor a Fidesz marad hatalmon a városban.

Azt írja az Index, hogy bő egy évvel az önkormányzati választás előtt, a Fidesz vezérkara már tudott a Borkai-videó létezéséről. A párt igazgatója fel is kereste a győri polgármestert, és elújságolta neki, hogy van egy videó, amin ő és városszerte ismert barátai láthatók, amint egy hajón szex-orgián vesznek részt. Kubatov feltehetően azt is közölte, hogy valószínűleg ez a videó előkerül a kampányban. Ámbár azt is hozzátette, hogy a botrány várhatóan nem árt majd a Fidesznek.

Az internetes újság szerint, Borkai csodálkozott, mert a Kubatovval folytatott megbeszéléséig csak képeket látott az orgiáról. A videót egyébként a Fidesz meg akarta venni. A pénzt Borkai és köre összedobta. Az ügyletet egyébként a helyi ügyvéd, Rákosfalvy Zoltán partnere papírozta le.

Az Index szerint, az egész ügy 2018 májusában kezdődött. Győr egyik milliárdos vállalkozója, Somogyi Zoltán, lefoglalt egy jachtot Horvátországban, hogy egy jó kis bulit csapjon. Somogyi tagja annak a szűk baráti körnek, amely az elmúlt évtizedben maga alá gyűrte az ország egyik leggazdagabb városát. Borkai közreműködésével olyan értéktelennek látszó földterületet vásároltak fel a város körül, amit aztán aranyáron lehetett eladni a Győrt életben tartó Audinak. Az üzleten milliárdokat kerestek, s a pénz birtokában, a társaság behálózta a várost.

A hajós bulin ott volt egy székesfehérvári ikerpár. Állítólag a lányok vették mobilra az orgia részleteit. Némileg meglepő módon, a Fideszben is híre ment az ügynek, pontosabban a videónak. Kósán kívül, már Kocsis Máté ugyancsak ismerte a problémá, de Borkai rendőröknek tett vallomásában utalt arra, hogy Orbán Viktor szintén tudott a felvételről. A „főnök” ugyanis mindenről tud, ami a Fideszben történik, de állítólag arra a döntésre jutottak, hogy a jobboldali média „blokkolni” fogja a témát.

Miközben a Fidesz sikertelenül igyekezett a kompromittáló videót megvenni, az Index szerint, Kubatov Gábornak naprakész információja lehetett arról, hogy a Borkai megbuktatásán fáradozó ördög ügyvédje blogján mikor, milyen anyag jelenik majd meg. A győri polgármester rendőrségi vallomása alapján, a pártigazgató még arra is felhívta Borkai figyelmét, hogy nem csak a szexvideó, hanem a korrupciós ügyek is felszínre kerülnek. De a nyilvánosságában nem szerepelt az ügy, hallgatott a jobboldali sajtó, és a közmédia, miközben az ország akkor már dagadt a botránytól.

Az ördög ügyvédje – aki nem egy személy, hanem egy csapat – mögött állítólag nem az ellenzék, hanem Borkai és Rákosfalvy fideszes ellenfelei állnak, akik végül is megszerezték a videót, és kirobbantották a botrányt. Az Indexnek megerősítették azt is, hogy a Fidesz vezetői több mint egy éve tudnak a Borkaiékról készített szexvideóról.

Az Index értesülése szerint, Orbán Viktor javaslatára lett  a Fidesz polgármesterjelöltje Dézsi Csaba, akit évekkel korábban éppen a Borkai-kör szorított háttérbe. Azt könnyű kitalálni, hogy a Borkai-ügy milyen hatással lesz a Fideszen belüli viszonyokra, az viszont már fogós, ravasz kérdés, hogy a hétvégi választás miként alakítja át a város politikai és gazdasági-hatalmi térképét a hétvégi voksolás után.