Orbánnak nincs szüksége nyílt diktatúrára

HírKlikk 2020. április 2. 18:00 2020. ápr. 2. 18:00

Dalos György Németországban élő magyar író bírálta a felhatalmazási törvényt, de óvott attól, hogy Magyarországot elhamarkodottan diktatúrának tekintsék. A Deutsche Welle több nyelven sugárzó német közszolgálati rádiónak kifejtette: a dolog ennél szerinte árnyaltabb. 

Egyfelől valóban a súlyos járványról van szó, és a járvány idején a kormánynak szüksége van bizonyos felhatalmazásokra. Kétségei vannak azonban azt illetően, hogy az adott helyzetben szüksége van-e erre a felhatalmazási törvényre – mondta. A magyar kormánynak kétharmados többsége van a parlamentben, és így mindent meg tud tenni, amit a járvány elleni harcban tenni kell. Minden más Dalos szerint politika. Úgy vélekedett azonban, hogy egy diktatúra bevezetéséhez többre van szükség, mint egy törvényre. 

„A problémám azonban nem az, hogy Magyarországon klasszikus diktatúra alakul-e ki, hanem hogy lehetséges-e még az országban valós demokrácia” – mondta. A demokráciadeficit Magyarországon már a járvány előtt is hatalmas volt, Orbánnak és pártjának nincs szüksége közvetlen, nyílt diktatúrára a demokrácia további kompromittálásához és rombolásához. 

Arra a kérdésre, hogy a törvény csupán Orbán politikai játéka az ellenzék diszkreditálására, Dalos kifejtette: egy ilyen helyzetben, mint a jelenlegi, az lenne a természetes, ha egy ilyen jogszabályt az ellenzékkel együtt fogadnának el, de a magyar kormány az elmúlt tíz évben egy kávét sem ivott meg az ellenzékkel, és Kövér László házelnök egyszer azt mondta, hogy a magyar politikai életben hideg polgárháború dúl. Ma pedig ez a konfrontáció különösen veszélyes. „Képletesen szólva, a kormány és az ellenzék együtt üldögél a karanténban, és egymásra köhög. Tehát kedves kormány, vess véget a hidegháborúnak, és tárgyalj az ellenzékkel. Még ha ellenszenvesnek is tűnik, azért milliónyi választópolgárt képvisel” – mondta Dalos György. Kérdésre hozzátette, hogy az ellenzék kész volt az együttműködésre, de időhatárt követelt. 

Arra a kérdésre, hogy vajon a kormány a válságkezelésben elkövetett hibákról akarja-e elterelni a figyelmet, Dalos azt mondta: ezt nehéz megmondani. Tény, hogy a kormány sok hibát követett el, és az ország nem készült fel a jelen helyzetre. A fő probléma, hogy kevés a teszt, a maszk és a lélegeztető gép. Ugyanakkor az utóbbi napokban javult a válságkezelés. A kormány valós mulasztásai az elmúlt tíz évben történtek. Elhanyagolta az egészségügyet, és ez most visszaüt. 

Nem tartja hitelesnek azt az állítást, hogy az új törvény csakis a mostani szükséghelyzetre vonatkozik, és nem fogja befolyásolni a magyar demokráciát. Ha ezt komolyan gondolnák, akkor időhatárt kellett volna szabni a felhatalmazásnak. 

Dalos György ma is úgy gondolja, hogy Magyarország nem diktatúra, hanem nagyon rossz demokrácia – éppen most a világméretű járvány-helyzetben. Ez azt is jelenti, hogy Magyarország sorsa még szorosabban összefonódik az EU-val. A kormány az utóbbi években mindig bírálta az uniót. Ennek a retorikának most véget kellene vetni, és azt kellene mondani, hogy ehhez a kontinenshez tartozunk. Magyarország magában nem csak nem tud úrrá lenni ezen a veszélyen, hanem még csak valamiféle ellenőrzés alá sem tudja vonni.  

„Magyarországnak és mindnyájunknak minden eddiginél nagyobb szükségünk van Európára” – mondta Dalos György. 

 
Forrás: Hírklikk