Orbánról kellene népszavazást tartani a luxemburgi külügyminiszter szerint

HírKlikk 2021. július 22. 06:05 2021. júl. 22. 06:05

Éles hangon bírálta a magyar miniszterelnököt a luxemburgi külügyminiszter. Jean Asselborn szerint „arról kéne az Európai Unióban népszavazást tartani, hogy tolerálják-e az EU-ban Orbánt”.

Az unió rangidős külügyminisztere a német Der Spiegelnek adott válaszában azt mondta, hogy teljesen biztos abban, hogy erre „határozott nem lenne a válasz.” Ezzel egy csapásra meg lenne oldva a magyar kormány elleni véget nem érő eljárások sora. Egyelőre azonban nem lehet uniós szinten népszavazást kiírni, de Asselborn szerint el kéne gondolkodni a bevezetésén.

A luxemburgi külügyminiszter azután nyilatkozott, hogy a magyar miniszterelnök bejelentette, öt kérdéses „gyermekvédelmi" népszavazást tartanak – írja az Euronews.

Michael Roth német Európa-ügyi miniszter az ügyről azt mondta a lapnak, hogy „a német kormány szerint a meleg közösség elleni törvény ellentmond az Európai Unió értékeinek". A német politikus a magyar parlament döntését „rendkívül aggasztónak” minősítette. Mint mondta, a „kisebbségekkel – beleértve a szexuális kisebbségeket is – való tiszteletteljes bánásmódnak vitán felül kell állnia”.

A múlt hónapban elfogadott magyar törvénymódosítás miatt össztűz zúdult Orbán Viktorra a legutóbbi EU-csúcson, és az Európai Bizottság a múlt héten kötelezettségszegési eljárást indított az ügyben.

A luxemburgi politikus az elmúlt években többször élesen kritizálta a magyar kormányfő politikáját. 2018 februárjában a Stop Soros törvénycsomagról beszélve egy német lapinterjúban kijelentette, hogy el kellene Magyarországgal szemben indítani a 7-es cikkely szerinti eljárást (az eljárás elindításáról 7 hónappal később az Európai Parlament döntött – a szerk.), és „diktátorhoz illőnek" minősítette Orbán hozzáállását a menekülteket segítő civil szervezetek tevékenységéhez. Szijjártó Péter külügyminiszer válaszában idiótának nevezte luxemburgi kollégáját.

Asselborn még durvábban fogalmazott két évvel korábban. A menekültválság miatt Magyarországot ki kellene rúgni az EU-ból – nyilatkozta a Die Weltnek. Szerinte ideiglenes vagy végleges döntésről lehetne szó, ellenkező esetben lehetetlen lenne megőrizni a közösség egységét és értékeit. A politikus úgy fogalmazott, hogy „a mai Magyarországot ma biztosan nem vennék fel az unióba". Szijjártó válaszként azt mondta Asselbornról, hogy „komolytalan, rendes nihilistaként az európai kultúra lerombolásán dolgozik, miközben már rég kizárta saját magát a közösségből".

Forrás: Euronews