Orbánt hangosan kiröhögték Brüsszelben, amikor hülyének nézte az újságírókat

HírKlikk 2019. március 20. 22:43 2019. márc. 20. 22:43

Orbán Viktor szerda este hatalmas kudarcot élt át, miután a közgyűlés 190 igen, 3 nem szavazattal, óriási többséggel megszavazta a javaslatot, amely azt tartalmazza, hogy vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a Fidesz felfüggeszti a Néppárton belüli jogainak gyakorlását.

A magyar miniszterelnök a sajtótájékoztatója elején láthatóan nem is volt teljesen magánál a bekapott pofonok miatt. Saját bevallása szerint, bár vén csatalónak tartja magát, de olyat még nem látott, mint a mostani közgyűlésen.

Azonban, ahogy haladt előre az idő, egyre jobban kitisztult opálos tekintete, olyannyira, hogy néhány perc elteltével már ismételten úgy kezdett hazudozni, mintha mi sem történt volna.

Egy újságírói kérdésre például azt találta mondani, hogy „Mi sosem folytattunk semmilyen kampányt Juncker ellen.” A hallgatósága ekkor hangosan kiröhögte:

Forrás: Hírklikk