Óriási árrobbanás, dráguló élet – az MSZP szerint Orbán nem tesz semmit

HírKlikk 2020. február 24. 09:53 2020. feb. 24. 09:53

Nagyot ugrottak idén januárban a fogyasztói árak. A KSH adatai szerint, a 4,7 százalékos áremelkedés leginkább az élelmiszereket, az üzemanyagárakat és a szolgáltatásokat érinti. Az MSZP úgy véli, a kormány nem ad választ alapvető kérdésekre. A kabinet állásfoglalása alapján, az inflációs adatokat nem egy hónapos intervallumban kell vizsgálni. A közgazdász azt nyilatkozta, a pénzromlás idén is folytatódik – bár jó esetben szelídülhet.

Egy budapesti élelmiszerboltban a legtöbben húst, kenyeret, zöldséget és gyümölcsöt vásároltak. Ezek azok a termékek, amelyekért sokkal többet kell fizetni, mint akár néhány hónappal ezelőtt. Egy kiló oldalas 1599 forintba kerül, a kenyér ára 220 Ft körül mozog, az alma kilója 399 forint.

Az áruház kommunikációs igazgatója az ATV híradójának azt mondta, legnagyobb mértékben – 20-30 százalékkal – a sertéshús ára emelkedett, a tejtermékek 5-15, a zöldség-gyümölcs tíz százalékkal lett drágább az egy évvel ezelőtti árakhoz képest.

„A drágulásban alapvetően világpiaci tendenciák érzékeltetik hatásukat, és természetesen a hazaiak is. Hazaiak alatt azt értem, hogy a munkaerő költsége emelkedett, az alapanyagárak emelkedtek. És ezek mindenképpen abba az irányba mutatnak, hogy a fogyasztói árak mindezek hatására sajnálatos módon emelkednek" – fejtette ki Fodor Attila a CBA kommunikációs igazgatója.

Hozzátette, annak ellenére, hogy az árak magasabbak, a fogyasztás nem csökkent. Sertéshúst például kevesebben vesznek, viszont sokkal több baromfi fogy. A KSH adatai szerint, nyolc éve nem volt ilyen magas az infláció. A videóban látható grafikonon jól látható, hogy az élelmiszerek,a szolgáltatások és az üzemanyagok drágultak leginkább. Az adatok szerint 4,7 százalékkal drágább az élet, mint egy évvel ezelőtt januárban.

„Ha megnézzük a régiós adatokat, azt látjuk, hogy Magyarországon szabadult el a legjobban az utóbbi hetekben hónapokban az infláció, erre se Matolcsy György, se Orbán Viktor nem adott megfelelő választ" – nyilatkozta Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő.

A kormány szerint, valóban megugrott az infláció, ez azonban nem jelenti azt, hogy így is marad.

„Én azt gondolom, hogy az inflációs adatokat, azokat hosszabb időtávon keresztül kell értékelni közgazdaságilag" – mondta Budai Gyula.

A közgazdász szerint, kiugró a januári adat, ugyanakkor volt egy úgynevezett kegyelmi időszak, amikor szinte alig romlott a pénz értéke.

„Itt el is kényelmesedett a Nemzeti Bank, közben levitte a kamatokat, hogy növelje a gazdasági életet, támogassa a gazdasági növekedést és ezzel itt tulajdonképpen azt gondolom, hogy elszalasztotta azt a pillanatot, amikor észlelni kellett volna, hogy megindul felfele az árszint, nem egy-két terméké, hanem az árszint" – Bod Péter Ákos hozzátette: a pénzromlás idén is folytatódik, legfeljebb valamelyest alacsonyabb lesz.

Forrás: atv.hu