Orosz kémek és fegyverkereskedők Orbán szárnyai alatt

HírKlikk 2019. március 19. 13:41 2019. márc. 19. 13:41

Az amerikaiak által elfogott fegyverkereskedők kiadása Moszkvának szövetségeseink elárulása, a diplomáciai mentesség a Budapestre települő Nemzetközi Beruházási Bank főnöke számára pedig „kifejezetten perverz” – mondta Harangozó Tamás az ATV Start című műsorában kedden.

Mindkét ügy a hazánk biztonságát garantáló NATO érdekeit sérti, ezért kérdezte róluk a Parlamentben a kormányfőt a szocialista képviselő. „Egy szövetségben (…) nem szoktuk egymást elárulni. S nem szoktunk egy ellenérdekelt félnek (…) kedvezni. (…) Ez ilyen marha egyszerű” – emelte ki Harangozó, egy család összetartását hozva párhuzamnak.

A fegyverkereskedők, akiket Budapesten fogtak el magyar segítséggel amerikai hatóságok, olyan mexikói drogkartelleknek akartak fegyvert eladni, amelyek ténykedését több tízezer civil áldozat és tömegsírok jelzik. Az Egyesült Államok joggal kívánta őket felelősségre vonni, ráadásul hónapokkal Oroszország előtt kérte kiadatásukat. Az orosz kérelem ellen a magyar ügyész is tiltakozott, sőt, a bíró sem volt hajlandó dönteni, ezért az igazságügyi miniszter elé terjesztette az ügyet.

„Maga Trócsányi László, a Fidesz EP-listavezetője döntötte el, hogy ő az oroszoknak adja ki ezt a két gazembert, és nem azoknak az Egyesült Államoknak, akik elfogták és akikkel szemben a bűncselekményt elkövették” – mondta Harangozó. Ő Orbántól azt kérdezte: Trócsányi maga „találta-e ki”, hogy az oroszoknak, és ne az amerikaiaknak adják ki ezeket a „legsunyibb gazembereket”, vagy a miniszterelnök utasította erre? Orbán persze megkerülte a választ.

 „Jogászember, pontosan tudja, hogy a későbbi felelősségre vonás tekintetében nem jó erre válaszolni; most sem válaszolt” – mondta Harangozó. Ezzel a magyar kormány és Trócsányi  László „szabadon engedett a baltás gyilkos után egy másik utolsó gazembert”, a két fegyverkereskedő közül ugyanis az egyik máris szabadlábon van. A dolog üzenete az, hogy ezek szerint „Budapesten bárki bármit csinálhat, a magyar kormány majd szépen el fogja sikálni. És ez szerintem borzalmas” – hangsúlyozta a politikus.

A Nemzetközi Beruházási Bank budapesti székhelyéről és annak a diplomáciai mentességéről azt mondta: „kifejezetten perverz dolog”, hogy diplomáciai mentességet kap egy olyan ember – a bank leendő vezetője -, akinek az édesapja 12 éven át Budapesten volt a KGB főnöke. Harangozó szerint NATO-szövetségeseink és a nyugati világ „már egyértelműen beárazta, hogy ez nem más lesz, mint egy fedőszervezet, ahol egyébként hírszerzési tevékenységet korlátlanul végezhetnek egy NATO-tagállamban orosz titkosszolgálathoz köthető emberek”.

A műsorban kérdezték arról is, vajon kizárják-e holnap a Fideszt a Néppártból. Harangozó azt felelte, majd kiderül, elég-e a bennmaradáshoz, hogy a Ferihegyről bevezető úton leszedték a Juncker-ellenes plakátokat. Ennél nagyobb bajnak tartja, hogy a magyarok nem tudják, Orbán mit tesz majd a kizárása után, és „milyen új pajtásai vannak” a szélsőjobboldalon meg az euroszkeptikusok között.

Forrás: Hírklikk