Oroszi Beatrix: folyamatosan készülünk a negyedik hullámra

HírKlikk 2021. április 12. 09:58 2021. ápr. 12. 09:58

Túl vagyunk a csúcson, de csak óvatos optimizmussal tekinthetünk az adatokra: ha az új esetek számának a hétnapos mozgóátlagát vesszük, akkor azt látjuk, hogy március 24. és 27. között elértük a járvány csúcsát, mondta a Népszavának adott interjújában Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium tanácsokat adó Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai projektcsapatának tagja – írja a beszélgetést szemléző 24.hu.

Mint fogalmazott, jelen pillanatban a harmadik járványhullám csúcsához képest mintegy 40 százalékkal csökkent az átlagos napi regisztrált esetszám, ami mindenképpen pozitívum. Ez azonban szerinte még mindig veszélyes zónának minősül, nagyságrendileg a második járványhullám csúcsának megfelelő értéknél járunk.

Fontos, hogy a csökkenés üteme továbbra is ilyen gyors maradjon, hogy hamar elhagyhassuk a veszélyes zónát. A teszteknél még mindig húsz százalék körüli a pozitívak aránya. Sajnos ez tény. Az lenne a jó, ha azt mondhatnánk, hogy a pozitivitási arány legfeljebb öt százalékos, mert az azt jelentené, hogy a járványt kontroll alatt tartjuk – mondta.

A szakértő közölte, napról-napra fogy a SARS-CoV-2 fertőzésre fogékonyak száma, de nem veszíthetjük el az éberségünket, mert egy olyan új variáns terjedése, amely képes az eddig megszerzett immunitást valamennyire „kijátszani”, hetek alatt átírhatja ezt a képet.

Egy esetleges újabb hullámról szólva, azt mondta, folyamatosan készülünk rá, miközben azt reméljük, soha nem lesz negyedik hullám. A járványügy kicsit olyan, mint a tűzoltóság: felállítjuk a vészjelző rendszert és reménykedünk, hogy soha nem lesz riasztás. Ha nem lennénk állandó készültségben, elveszíthetnénk az éberségünket, a gyors reagálás lehetőségét. Most persze elsősorban az foglalkoztat bennünket, hogy milyen lesz a jelenlegi hullám lecsengésének az üteme.

Mint fogalmazott, ha az emberek szabálykövetése jelentősen romlik, akkor nagyon sokan kerülhetnek még súlyos állapotba, de ha egy darabig mindenki – még az oltottak is – viseli a maszkot, tartja a fizikai távolságot, akkor gyorsabban, kevesebb áldozat árán tudnánk lejönni a járvány csúcsáról.

Egy másik nagy bizonytalanságot jelentő tényező maga a nyitás és az ezzel járó kontaktus-növekedés. Például, ha a kontaktusok száma olyan maradna, mint amilyen húsvét előtt volt, akkor körülbelül kéthetente megfeleződhetne a napi esetszám, gyakorlatilag hetek alatt eljuthatnánk oda, hogy csak napi néhány száz új megbetegedést regisztrálunk. Ezt a folyamatot lassítani fogja a korlátozó intézkedések feloldása, és innentől kezdve, az a nagy kérdés, hogy hány héttel lesz hosszabb a lejövetel – mondta, hozzátéve, ha csak tíz százalékkal emelkedik a kontaktusok száma, akkor két hét helyett máris négy hét kell az esetszám feleződéséhez.