Országos egészségügyi válsághelyzet kihirdetését szorgalmazza László Imre

HírKlikk 2019. szeptember 6. 20:35 2019. szept. 6. 20:35

Országos egészségügyi válsághelyzet kihirdetését szorgalmazza és kezdeményezi az összes magyar kórház működésének átvilágítását a DK egészségpolitikusa.

László Imre pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a magyarság lélekszámának csökkenésén nemcsak a születések számának emelésével, hanem a halandóság, az elkerülhető halálesetek csökkentésével is lehetne javítani.

Az Eurostat felmérésére hivatkozott, amely szerint Magyarország a sereghajtók között van az elkerülhető halálesetek tekintetében. Magyarok tízezrei haltak meg az elmúlt években, mert a kormány tönkretette az egészségügyet - a jelentette ki a DK szakpolitikusa. Hozzátette: 10-ből 8 ember az egészségügyet évek óta sújtó megszorítások miatt hal meg, mert nincs elég műszer és orvos, mert napi szinten maradnak el életmentő műtétek, és a megelőző szűrőprogramok sem működnek.

Felhívta a figyelmet arra: míg 2008-ban az egészségügyi fogyasztói index tekintetében Magyarország a 15. helyen szerepelt a 35 európai állam között, tíz évvel később a 33. helyre szorult vissza, és már csak Albánia és Románia van mögötte.

Ezért azonnali hatállyal ki kell hirdetni az országos egészségügyi válsághelyzetet, és át kell vizsgálni az összes magyar kórház működését - hangoztatta László Imre.

Úgy fogalmazott: "mielőtt Kövér László a halál kultúrájáról beszélne, jó lenne, ha hátranézne, hogy mit tettek a magyar kórházakkal". A halál kultúráját éppen az Orbán-kormány teremtette meg a magyar egészségügyben; nem nyugaton, nem Európában virágzik a halál kultúrája, hanem itt, az orbáni Magyarországon, csak be kell menni bármelyik magyar kórházba - mondta.

Forrás: MTI/Hírklikk