Országszerte fertőtlenítenek és védőmaszkokat osztanak az önkormányzatok

HírKlikk 2020. április 2. 19:45 2020. ápr. 2. 19:45

Országszerte folyamatosan fertőtlenítik a közterületeket – emberre és állatra veszélytelen oldattal – az önkormányzatok a koronavírus-járvány miatt. Több településen védőmaszkokat osztanak az ott élőknek vagy dolgozóknak, a Semmelweis Egyetem bőrgyógyászati szakembereitől pedig mostantól egy applikáció segítségével személyes konzultáció nélkül lehet segítséget kérni.

Székesfehérváron folyamatosan takarítják és fertőtlenítik a közterületeket és a kiemelt forgalmú létesítményeket, fokozottan figyelnek az élelmiszerpiac folyamatos és fertőtlenítő takarítására is – közölte az önkormányzat. A közterületeket éjszaka fertőtlenítik.

Pest megyében Érden és Vecsésen ugyancsak rendszeresen fertőtlenítik a város közterületeit és utcabútorait, Budaörsön ezt a társasházakra is elrendelték.

Balassagyarmaton pénteken kezdik meg a közterületeken a permetezéses fertőtlenítést – közölte Csach Gábor, a Nógrád megyei város polgármestere.

Egerben a korábbi próbaüzem után, szintén a napokban kezdődik meg a város fertőtlenítése. Minczér Gábor alpolgármester csütörtökön sajtótájékoztatón közölte, elsősorban a forgalmas köztereken, a gyógyszertáraknál, áruházaknál fertőtlenítik majd a járdákat és a közutakat. Az erre felkért vállalkozó tájékoztatása szerint, a várost több fázisban fogják fertőtleníteni, általában a kevésbé forgalmas délutáni, esti órákban. Környezetbarát, lúgos anyaggal dolgoznak, hogy megóvják a fákat, cserjéket és köztéri bútorokat.

Szekszárdon folyamatos a közterületek fertőtlenítése – közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel. Pakson az önkormányzat tájékoztatása szerint, március 24-én kezdődött az intézmények fertőtlenítése hidegfüstgenerátor segítségével; Tamásiban ózongenerátorral fertőtlenítették a városi rendelőintézetet.

Folyamatosan fertőtlenítenek Dombóváron, Dunaújvárosban, Gyulán, Kisvárdán és Újfehértón is. Az utóbbi településen az önkormányzati önkéntes tűzoltók tűzoltóautóból permetezik a település utcáit. Sümegen a járvány terjedésének lassítása érdekében, eltávolítottak néhány közterületi padot. Veszprém vásárcsarnokában óránként fertőtlenítik a nyitva tartó üzletek ajtókilincseit.

Várpalotán a társasházak lépcsőházainak fertőtlenítésében is segít az önkormányzat. Talabér Márta polgármester elmondta, a közös képviselőket kérték meg a munka megszervezésére, a város tisztítószerekkel, takarítógépekkel és önkéntesek kiközvetítésével járul hozzá. A fertőtlenítő- és tisztítószerekből az egészségügyi és szociális szférában dolgozóknak is juttat az önkormányzat, emellett több mint 20 ezer maszkot osztottak ki helyi lakosoknak.

Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc, a Facebook-oldalán, videoüzenetében elmondta: az ingyenes maszkok osztása folyamatos a városban, minden háztartásban legfeljebb kettőt lehet igényelni térítésmentesen. Hozzátette: napi 1500-2000 maszkot tudnak legyártatni, ez azt jelenti, hogy minden regisztrálónak jut majd arcmaszk. Kitért arra, hogy a gondozók, ápolók bent maradnak az idősotthonokban, hogy véletlenül se fertőzzék meg az ott lakókat. Csütörtöktől pedig az egészségügyi dolgozók térítésmentesen utazhatnak az autóbuszokon, ahol a munkahelyük által kiállított igazolást kell felmutatniuk.

A mintegy 2400 lakosú Jánoshidán minden lakos és ott dolgozó ingyen kapott maszkot, valamint a Jászberényi Szent Erzsébet Kórháznak, a jászboldogházi mentőknek, a háziorvosi ügyeleteknek is adtak térítésmentesen maszkokat – közölte Eszes Béla polgármester. A Jászság többi önkormányzatának is biztosított Jánoshida ingyenesen szájmaszkokat: az ötezer lakos alattiaknak 50-et, az e fölöttieknek 100-at, Jászberénynek pedig 200-at. További három jászsági település – Alattyán, Jászalsószentgyörgy és Jászfelsőszentgyörgy – is bekapcsolódott a gyártásba. Eddig csaknem tízezer maszkot gyártottak, ennek nagyobb részét szétosztották a Jászságban.

Miskolcon a kommunális és szelektív hulladékgyűjtő edények szabályszerű használatára hívta fel a helyieket csütörtökön az önkormányzat. Azt kérték, a potenciálisan fertőző hulladékot – papírzsebkendő, szájmaszk, gumikesztyű, ételmaradék – zárt csomagolásban helyezzék a gyűjtőedényekbe, és rendszeresen mossák ki, fertőtlenítsék a kukákat.

 Az egészségügyi dolgozók Gyulán és Orosházán – utóbbi városban a szociális szférában dolgozók is – ingyen használhatják a helyi közösségi közlekedést április 6-ától a veszélyhelyzet megszüntetését követő hónap utolsó napjáig.

A kecskeméti megyei oktatókórház megkezdte a felkészülést a koronavírus-fertőzéssel érintett betegek fogadására, izolálására, ellátására a Nyíri úton található „A" épület egyes lezárható, izolálható részén – közölte csütörtökön az intézmény a honlapján. A telephely bejáratainál felállított sátrakban az intézménybe belépők, dolgozók és betegek egyaránt egészségügyi szűrésen esnek át.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat saját fertőtlenítőszert állít elő, miután nem sikerült beszereznie az intézményei biztonságos működtetéséhez szükséges mennyiséget. Az egészségügyi világszervezet és a Nemzetközi Gyógyszerész Szövetség ajánlása alapján, gyógyszerészek felügyeletével készülő szert kizárólag a szervezet intézményeiben használják fel.

A Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikája megkezdte az ingyenes teledermatológiai ellátást. A páciensek a „MedInnoScan" nevű applikáción keresztül, személyes konzultáció nélkül kérhetnek segítséget a szakorvosoktól. Az alkalmazás segítségével a páciensek képet készíthetnek a bőrtünetükről, ezt szöveges megjegyzéssel kiegészítve, taj-számuk megadása után, továbbíthatják a klinika szakorvosainak. A diagnózist néhány órán, de legkésőbb három napon belül e-mailben megkapják. Ezáltal csak akkor kell megjelenniük a bőrgyógyászati rendelésen, ha a személyes jelenlétük feltétlenül szükséges.

Forrás: MTI