Összeomlás szélére kerülhet a magyar államigazgatás

HírKlikk 2019. április 16. 15:27 2019. ápr. 16. 15:27

Már most összeomlott a közszféra azok számára, akik olyan megyékben akarnak ügyet elintézni, ahol teljes osztályok mondtak föl – mondta Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési frakcióvezető-helyettese az ATV Start című műsorában kedden.

„Kinek mi az összeomlás?” – kérdezte.

„A leépítés és a mostani felmondás együtt (...) biztos, hogy majd két vállra fogja fektetni nagyon sok helyen az államigazgatást” – vetítette előre.

Ráadásul, titkos kormányhatározatban szerepel, hogy hányan dolgoznak egyáltalán a közszférában, illetve hány embert fognak kirúgni.

„Ez már tényleg elképesztő, (…) nonszensz” – mondta.

A közszolgákat és köztisztviselőket érintő, „a rabszolgatörvény farvizén áterőszakolt” törvények nem január elején, hanem csak februárban vagy márciusban léptek hatályba. Nagyon sok emberben így csak most tudatosul, hogy – „talán kicsit erős, hogy nem embernek való, de egy teljes kizsigerelése az embereknek” az új helyzet. Sokan most mondják azt, hogy „köszönik szépen, ezt így már nem vállalják”.

A rendvédelem és a honvédelem területén dolgozókat, a közalkalmazottakat, a köztisztviselőket egyaránt hátrányosan érintik az új törvények: csökkentették a szabadságukat, megnövelték az elvégzendő munkájukat, súlyosbították a kiszolgáltatottságukat. Ennek kompenzálására jelentős béremelés ígértek, de „természetesen ezt sem valósították meg”.

A műsorvezetők szemére hányták Harangozónak, hogy a decemberi nagy tiltakozáshullám után a közszféra egynapos figyelmeztető sztrájkja szinte észrevétlen maradt.

„Ha 2500 ember az állami szférában föláll egy hónap alatt, az működési zavart okoz, de ugye nem ugyanaz, mint amikor százezreket, akár milliókat érint a Munka Törvénykönyve” – mondta Harangozó. Felhívta a figyelmet arra, mit tudtak elérni a privátszférában a tiltakozó dolgozók a januári-februári sztrájkok során: nagyrészt teljesültek a követeléseik.

„Ez a közszférában egy kicsit nehezebben megy” – mondta.

Forrás: Hírklikk