A kormány elfogadta az MSZP korábbi javaslatát a nyelvvizsga amnesztiáról

HírKlikk 2020. április 7. 16:05 2020. ápr. 7. 16:05

„Ma 75 ezer, nyelvvizsga hiányában középfokú végzettséget igénylő munkakörben elhelyezkedett munkavállaló van Magyarországon. A gazdaságvédelmi akcióterv munkahelyteremtési programjának részeként, ezt a 75 ezer diákot mentesítjük a nyelvvizsga kötelezettség alól, hiszen a gazdaságnak szüksége lesz a diplomás munkavállalókra"– mondta az Orbán-kormány innovációs és technológiai minisztere a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

A javaslat sokak számára ismerős lehet, hiszen Hiller István, az MSZP oktatási politikusa már évekkel ezelőtt azt javasolta, hogy a kormány hirdessen nyelvvizsga „amnesztiát”.

Ha lassan is, de az Orbán-kormány is magáévá tette ezen gondolatokat, hiszen Palkovics László keddi sajtótájékoztatóján az mondta: a nyelvvizsgamentesség most minden hallgatóra vonatkozik, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz.

Szinte pontosan öt évvel ezelőtt (2015. 04. 22-én), a PestiSrácok a következőt írta: az MSZP oktatási kabinetvezetője azt javasolja, hogy a kormány hirdessen „amnesztiát” azoknak, akik nyelvvizsga hiányában nem vehetik át a diplomájukat.

A lap kiemelte:

Hiller István azt javasolta, hogy a tanév végéig aki lezárja a tanulmányait, azzal a bejegyzéssel kapjon oklevelet, hogy „nyelvvizsga nélkül”. Aki a diploma átvételét követő két éven belül nyelvvizsgát szerez, az kapja meg a teljes értékű diplomát.

Forrás: MTI/Hírklikk