Palkovics szerint politikamentes lesz az egyetemi pénzosztás

HírKlikk 2021. február 1. 14:16 2021. feb. 1. 14:16

Szép feladatot kapott Stumpf István, amikor Orbán Viktor kinevezte őt a felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztosnak – többek között erről is beszélt az atv.hu-nak adott interjújában az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László azt mondta, Stumpf István egyike azon jogtudósoknak, akiknek van egyetemi múltjuk, akik szabadon tudnak gondolkodni, „intellektuálisan egy nagyon magas szinten lévő ember", aki az egyetemi modellváltás tekintetében magával a modellel foglalkozik, annak elvi-jogi és társadalmi vonatkozásaival.

Szerinte az egyetemi modellváltás körül nincsenek alkotmányos aggályok, „az, hogy az SZFE az alkotmánybírósághoz fordult, nem jelenti azt, hogy igaza is van" Jelezte, minden egyetem maga dönt a modellváltásról, de „akarjanak benne részt venni, mert a mostani teljesítmény-szinten az ide befektetett összeg csak kis mértékben fog megtérülni. Egy ekkora összeget akkor tudnak az egyetemeink jól felhasználni, ha sokkal hatékonyabbak lesznek, mint most. Ez egy történelmi esély Magyarország számára" – ismertette álláspontját Palkovics László.

„Higgyék el nekem, ezek az aranyévek lesznek az elkövetkezendő időszakban az egyetemeknek."

Egyúttal azt ígérte, politikamentes lesz a pénzek elosztása. Az egyetemi klinikák azonban „mindenfajta álhírekkel szemben" az intézmények részeként a fenntartói rendszerben maradnak. Jelezte azt is, bár a törvény megengedi, de ő maga nem lesz kurátor egyik egyetem alapítványában sem.  

Forrás: atv.hu