Papírtigris vagy szimbólum?

Amellett, hogy a figyelmeztetés nélküli lövöldözés (vagyis szankciók megelőző nyilatkozat nélkül) ugyan jól bejön a belpolitikában, a diplomáciában viszont szokatlan, okfejtésével saját magát is lepapírtigrisezte. Elfelejtette ugyanis, hogy ő maga a valós háttér nélküli, szimbolikus politizálás nagymestere. Elég csak a „mindenkit meggyógyítunk”-ra gondolni.

Legutóbb is három szimbolikus gesztusáról derült ki, hogy, kis képzavarral, a király meztelen. Megígérte, hogy a katá-soknak márciusban nem kell fizetniük, hogy visszaadják a gyermeket nevelő családok 2020-as személyi jövedelemadóját, és hogy népszavazás lehet a Fudan Egyetemről.

Aztán kiderült, hogy nem minden katás-ra vonatkozik a bejelentés (a kormányfő nem jogforrás, fogalmaztak adószakértők) és az adó-visszafizetésnek is lesz határa. A legjobban azonban az mutatja, hogy miniszterelnökünk egy jó kijelentésért mindig hajlandó hajlítani a valóságon, hogy a népszavazási lehetőség bejelentésének másnapján az Országgyűlés elfogadott egy törvénycsomagot a kínai egyetem építéséről.

Térjünk azonban vissza arra, hogy mennyiben szimbolikusak és jelentéktelenek az Európai Unió külpolitikai nyilatkozatai. Sokan sokszor leírták mostanában, hogy az EU egységes külpolitikájának legnagyobb akadálya az egyhangúság követelménye, német vezető politikusok mostanában erősen bírálják is ezt. Józanabb hangok figyelmeztettek arra, hogy az egyhangúság követelményének eltörléséhez egyhangú döntés szükséges. Erre pedig addig, amíg egy ország is úgy érzi, hogy ez veszélyezteti az érdekeit, nem lehet számítani. Ennek persze ellent lehet vetni, hogy sok más kérdésben is sikerült túllépni az egyhangúság formális követelményén, amikor muszáj volt. Általában a kisebb államok szoktak tiltakozni, mert ők nem tudnak blokkoló kisebbséget létrehozni (a következő fázis ugyanis a minősített többség és nem az egyszerű többség lenne).

A külpolitika viszont, úgy tűnik, vagy nagyobb tétet jelent a gazdasági ügyeknél, ahol többnyire minőségi többséggel dönt a tagállami képviselőkből álló Tanács, vagy – és itt visszaérünk az elejére – szimbolikus jelentősége nagyobb. Annak is szimbolikus jelentősége van azonban, hogy képes-e az unió egységesen fellépni – Kínával és Oroszországgal kapcsolatban ez feltétele annak is, hogy megjavítsák a Trump alatt mélypontra jutott kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. Biden ugyan barátságosan közelít Európához, Amerika érdekeit viszont változatlanul érvényesíteni fogja. A nyilatkozatok – egyfajta barométerként – mérik az uniós külpolitika egységét is, ezért jelentőségük van az EU presztízse szempontjából is. Ezt pont a presztízsharcos Orbán ne tudná?

Sok érdek ütközik az európai külpolitikában a kelet-európaiak nélkül is, az egyhangúság átka ennek csak leképezése, amint a kül- és biztonságpolitikai főképviselő gyengesége is. Gazdasági érdekek és hagyományos kapcsolatok más és más külső partnerekkel szemben teszik toleránsabbá a nagy uniós országokat is. Franciaország Nagy-Britanniával izmozik, a kínaiakkal kevésbé, Németországot az oroszokhoz kötik „gyengéd” szálak – és eléggé vonakodva és felemásan korlátozták a Huawei hozzáférését az 5G tenderekhez. Ugyanakkor a főbb európai országok egyéni érdekeit sokszor felülírja az egységes fellépés előnye, ebből születnek a szankciók és nyilatkozatok a nagy diktatúrák ellen.

A minősített többségi döntés se hozza el egy csapásra az egyetértést. A kérdés azonban, mikor lesz annyira fájdalmas pár kis ország hepciáskodása (Bulgária keresztbefekvése Észak-Macedónia felvételi tárgyalásainak szintén tüske az EU oldalában), hogy a nagyok hajlandók legyenek feladni saját nyomásgyakorlási potenciáljukat ennek megszüntetése érdekében. Itt elsősorban Franciaországról van szó, amely számára külpolitikai önállósága nem csak érdekei szempontjából fontos de – szimbolikus.

Szabó S. László