Paradox módon, az új ultrakonzervatív főbíró a demokraták malmára hajtja a vizet

NVZS 2020. október 27. 19:20 2020. okt. 27. 19:20

„Az egyik oldalon a demokrata szavazókat komolyan mozgósítja, mert van miért, ugyanakkor a másik oldalon a republikánusokat nem, mert nincs miért” –  válaszolt velős tömörséggel Avar János Amerika-szakértő a kérdésre, befolyásolja-e, s ha igen, hogyan Amy Coney Barrett ultrakonzervatív bíró kinevezése a Legfelsőbb Bíróság tagjává a jövő keddi amerikai elnökválasztást. Négy, az amerikai társadalmat komolyan érintő kérdés – az abortuszhoz, illetve a melegházassághoz és a mindenkire kiterjedő egészségügyi ellátáshoz való jog, továbbá a színesbőrűek szavazati jogának szövetségi szintű garanciája – forog kockán. Ez pedig a demokratapárti szavazókat az urnákhoz hajtja, miközben sok republikánus szavazó úgy vélheti, hogy négy év alatt megkapta Trumptól a három konzervatív főbírót, azt amiért rá szavazott. Barrett megválasztása ráadásul sok republikánusban is kiveri a biztosítékot.

„Bizonyos értelemben eddig is befolyásolta az új főbíró kijelölése, meghallgatása, majd pedig a megválasztása a november 3-i amerikai elnökválasztást, ám paradox módon, kevésbé a republikánus oldalról” – fejtette ki a Hírklikk megkeresésére Avar János. Donald Trump keresztülerőszakolta ugyan a sikert, ám ezzel a lépésével nagyon sok republikánus szavazó számára – karikírozva – Trump elvesztette a jelentőségét. Főleg az evangélistákra mondható el ez, azokra, akik melegházasság- és abortuszellenesek, s éppen azért szavaztak négy éve, hogy Trump szállítsa a konzervatív főbírókat, akik majd számukra kedvezően döntenek ezekről a kérdésekről. Ebből a szempontból pedig a regnáló elnöknek már nincs mit szállítania most, ezért gondolja Avar, hogy jövő kedd után, ha szoros eredménnyel is akár, de Biden többmillió szavazattal többet fog kapni, mint Trump, s annál is nagyobb különbséggel ver rá Trumpra a szavazók számában, mint ahogy négy éve Hillary Clinton tette (ő 3 millió szavazattal kapott többet, mint Donald Trump, de az amerikai elektori választási rendszernek köszönhetően, mégis a republikánus jelölt lett az elnök). Ezen az sem fog segíteni, ha Trump be is próbálkozik majd a levélszavazatok diszkvalifikálásával.

Melegházasság, abortuszjog, Obamacare

Barrettet egyéként – ahogy előtte a Trump által kinevezett két főbírót is – az ultrakonzervatív jogászokból álló Federal Society választotta ki és ajánlotta az elnök figyelmébe. Ultrakonzervatív káderekről van szó, akik ideológiailag alaposan fel vannak vértezve, s céljuk az elmúlt fél évszázad liberális főbírósági ítéleteinek visszacsinálása. Ez – hangsúlyozta Avar – nagyon veszélyes játszma, s az amerikai szavazók egy jó része ezzel pontosan tisztában is van.

S ha kell még valami, ami az eddigieknél is jobban mozgósítja a demokrata szavazókat, akkor pontosan ez az a három plusz egy kérdés, amiben az új főbíró, illetve a személyének köszönhetően, a Legfelsőbb Bíróság összetételében kétharmados többségre szert tett konzervatív testület sokak számára nem kívánatos változásokat hozhat. A 2015-ben legalizált melegházasság, az 1973-ban legalizált abortuszjog és az Obamacare az, aminek a jövője veszélybe kerülhet – mutatott rá Avar. (Ez utóbbi megsemmisítésével egyébként – amiről a Legfelsőbb Bíróságnak ősszel kell döntenie –  egy tollvonással mintegy 20-25 millió amerikai maradna biztosítás nélkül a koronavírus-járvány idején.) 

A színesek szavazati joga is a tétek között

Ez a három nagy kérdés mindenki agyában ott van, plusz még egy: a már konzervatív irányba sodródó Legfelsőbb Bíróság – azzal, hogy már nincs rá szükség – 2013-ban megszüntette az 1965-ös történelmi polgárjogi törvényt, amely megakadályozta, hogy egyes államokban különféle trükkökkel megfosszák a feketéket a szavazati joguktól. A szövetségi törvény helyett, az egyes államokra lett bízva ennek a megakadályozása. 

Ám szoros verseny esetén, a különféle bevetett trükkökkel – elsősorban a déli, korábbi konföderációs államokban – megpróbálhatják megakadályozni a színesbőrűek voksolását és ezzel akár el is billenthetik a mérleget a republikánusok javára – magyarázta az Amerika-szakértő. Aki erre példát is mondott: pár hónapja Texas republikánus kormányzója elrendelte, hogy minden megyében csak egyetlen szavazóurna legyen az előszavazatok leadására; ám az államban van olyan megye, ahol még a kétszázat sem éri el a szavazásra jogosultak száma, más megyében azonban négymillióan élnek. „Ha ugyanezt megteszik az 1973-as szövetségi abortusztörvénnyel is, akkor a republikánus többségű államokban megszűnhet a női önrendelkezés a saját testük felett” – vetítette ki a fentieket egy másik témára. 

A mérleg és az ő nyelve

„Kőkemény ideológiai harc folyik, Barrett pedig egy ultrakonzervatív aktivista, akire – s Trump ezt nem is rejtette véka alá – számít abban is, hogy ha a választások után a Legfelsőbb Bíróságra is eljutó jogi csatákban a javára szavazzon” – tette mindehhez hozzá, rámutatva, hogy Barrett elbillenti a mérleget. Ezek a kilátások azonban komoly mozgósító erőt jelentenek a demokrata szavazótábor számára, s az USA-ban – mint tudható – a demokraták többen vannak, amit az is mutat, hogy Reagan óta a demokrata párti jelölt szinte mindig több szavazatot tudott gyűjteni, mint a republikánus versenytársa, még akkor is, ha az elektori rendszer miatt, az elnökséget nem mindig nyerte el.

Sok fiatal, nő és színesbőrű már előszavaz

Avar szerint, amúgy az is látszik, hogy mindenütt, ahol előre lehet szavazni, s az emberek között, akik hajlandók órákon át is sorba állni, a fiatalok, a nők és a színesbőrűek vannak többségben. A szakértő szerint ez pedig arra vall, hogy felfogták, milyen nagy a veszély. 

S  végül, de nem utolsó sorban még egy, a szavazati kedvet befolyásoló momentumot említett Avar János. Óriási felháborodást okozott maga a tény, hogy miközben a republikánus-többségű szenátus 2016-ban – nem hogy hetekkel, de nyolc hónappal a novemberi választások előtt – még meghallgatni sem volt hajlandó Barack Obama főbírójelöltjét, mondván, hogy választási évben nem szabad választási főbírót jóváhagyni, most egy héttel választás előtt („kénytelen vagyok úgy fogalmazni, hogy pofátlanul”) meg is szavazták a jelöltet. Ez nyilván rengeteg embert feltüzel, s tudják sokan, főleg a fiatalabbak és a nők, hogy számukra  létkérdés, hogy demokrata kormányzás demokrata többségű szenátus és képviselőház legyen az elkövetkező években.