Párbeszéd: a kormány ne nyissa ki az iskolákat és az óvodákat!

HírKlikk 2021. április 15. 13:47 2021. ápr. 15. 13:47

A Párbeszéd arra szólította fel a kormányt, hogy április 19-én ne nyissa ki az iskolák alsó tagozatait és az óvodákat.

A párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a szülők, a tanárok és a dolgozók képviselői szinte egyhangúan utasítják el ezt a "felelőtlen döntést".

Orbán Viktor miniszterelnök ezügyben tett szerdai bejelentése csak "beismerésként és zavarkeltésként" értelmezhető - fogalmazott Tordai Bence. Még ha a felsősöknek nem is kell bemenniük az iskolába, a döntés akkor is körülbelül 660 ezer alsóst és óvodást, illetve mintegy 1,2 millió szülőt érint - hívta fel a figyelmet a képviselő. Azzal, hogy a felsősöket megkímélik a jelenléti oktatástól a kormányzat elismeri, hogy az veszélyes - állította a politikus. Az osztálytermekben tízszer akkora a népsűrűség, mint egy boltban, ahol a vásárlók néhány percet töltenek el, míg a gyerekek fél napon keresztül vannak összezárva a zsúfolt tanteremben - tette hozzá.

A kormánynak "kutya kötelessége lenne" száz százalékos táppénzt garantálni azoknak, akik a járvány miatt nem tudnak dolgozni menni - állította Tordai Bence. A gyermekes szülőknek pedig rendkívüli fizetett szabadságot kellene biztosítani, hogy senkinek ne kelljen a biztonság és a tanuláshoz való jog között választania - érvelt a politikus.

A következő néhány napban nem lehet megszervezni a hibrid oktatást - jelentette ki. Szavai szerint nagyon sok szülő felelősen fog eljárni és nem engedi iskolába a gyermekét, ahogy valószínűleg nagyon sok tanár sem fog megjelenni a munkahelyén. Így viszont biztosan nem garantálható, hogy minden gyermek ugyanazt az oktatást kapja, az iskolákba bemenő pedagógusok ugyanis nem tudják a jelenlévőknek és a távolmaradóknak ugyanúgy átadni a tananyagot - érvelt a frakcióvezető-helyettes.     

Tordai Bence végül mindenkit arra biztatott, hogy fontolja meg a lehetőségeit, és ha van rá mód, akkor a biztonságot helyezze előtérbe, csak akkor küldje iskolába a gyermekeit, ha máshogy nem tudja megoldani a felügyeletüket. Személyes megjegyzésként elmondta, hogy hétfőn a saját gyermekeit sem engedi iskolába.

Forrás: MTI