Párbeszédet kezdünk az európai minimálbérről

Tóth Bertalan 2020. január 15. 08:46 2020. jan. 15. 08:46

Örömteli hírek érkeztek Brüsszelből: az Európai Bizottság konzultációt indít az európai minimálbérről.

Ezzel egy lépést megint tettünk az MSZP és az európai szocialisták által követelt Szociális Európa megvalósítása irányába. Korábban is elmondtuk, hogy szükségesnek tartjuk az európai minimálbér bevezetését, mert a növekvő szociális és jövedelmi különbségek egyre nagyobb feszültséget okoznak az egyes tagállamokban és az unió egészében is. A konfliktusforrás csökkentése érdekében van szükség arra, hogy a szociális jogok területén is egységes szabályok érvényesüljenek, amelyek valódi fizikai és megélhetési biztonságot nyújtanak minden uniós polgárnak tette hozzá.

Úgy gondoljuk, hogy a munkavállalóknak joguk van a tisztességes megélhetést nyújtó, méltányos bérekhez. Ennek ellenére, ez az Európai Unió számos országában, köztük Magyarországon sem valósul meg maradéktalanul. Ma Magyarországon mintegy 1,1 millió munkavállaló dolgozik a bruttó 161.000 forintos minimálbérért, ami az egyik legalacsonyabb minimálbér az Európai Unióban. Éppen ezért, megfelelő összegű minimálbérről kell gondoskodni annak érdekében, hogy a munkavállalók a keresetükből ki tudják elégíteni saját és családjuk szükségleteit.

A következő napokban társadalmi vitát és párbeszédet kezdeményezünk az európai minimálbér szabályainak meghatározásáról. Online felületen, valamint az MSZP – köztársaságpártiak előtt megnyitott – irodáiban elérhető kérdőívek kitöltésével mindenki elmondhatja véleményét az európai minimálbérre vonatkozó kezdeményezésről és megteheti javaslatait.

Mi pedig vállaljuk, hogy a társadalmi vita során kialakuló többségi álláspontot képviseljük az Európai Parlamentben és a Magyar Országgyűlésben egyaránt.