Pénz nincs, ehelyett a politika uralkodik az egészségügyön

Millei Ilona 2020. szeptember 22. 16:35 2020. szept. 22. 16:35

Kökény Mihály, korábbi egészségügyi miniszter azt gondolja, érthetetlen, és a járványtan elemi szabályainak megcsúfolása az az új eljárásrend, amely szerint gyakorlatilag a tünetek és a beteg kórelőzménye alapján, teszt nélkül is diagnosztizálni lehet a háziorvosoknak a Covid fertőzöttséget.  Az igaz, hogy a háziorvos továbbra is kérheti bárkinek a tesztet, ha jónak látja, de miután ez egyre macerásabb, időt rabló, sokan nem fognak próbálkozni. Pedig fontos lenne a várhatóan szaporodó influenzás esetektől elkülöníteni a koronavírus okozta megbetegedéseket, hiszen a két kórkép hasonló panaszokat is okozhat. 

Az, hogy ezt a protokollt tiszti főorvosi és orvosprofesszori, miniszteri aláírással teszik közzé, hát ez nonszensz! Ez semmi mást nem támaszt alá, mint azt, hogy a politika teljesen rátelepedett a szakmára, és spórolni akarnak a teszteléssel is .

Ez a fejlemény abba a már jól érzékelhető folyamatba illeszkedik, amelynek másik gyöngyszeme volt, hogy a miniszterelnök elment hajnali portyára az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe. Ott az egyébként egy napja szolgálatban levő fiatal orvos el akarta mondani, hogy gép még lenne, de ember, szakszemélyzet nincs elegendő, na, arra már nem volt kíváncsi. Persze, hogy nem, hiszen a szakemberek pénzbe kerülnek, s erre Orbán nem akar áldozni. Korábban sem tette, pedig az egészségügy szinte minden ágában iszonyú a létszámhiány. Még ez a világjárvány sem ébresztette rá a kormányt, hogy ha nem fizetik meg az orvost és a betegápolót, baj lesz. 

Kökény Mihály szerint, ami eddig történt, hogy alamizsnaszerű összeggel növelték az ápolók fizetését, vagy, hogy Semmelweis napon látszólag nagy összeggel, bruttó 500 ezer forinttal ismerték el az egészségügyi dolgozók munkáját – ami nettóban persze sokkal kevesebb, legfeljebb egy szakorvosnak a havibére –, ez gyalázatosan kevés. S most a vírusdiagnosztikán is takarékoskodnak.

Arra a kérdésre, hogy a magyar egészségügy mikor fogja végleg „bedobni a törülközőt”, meddig lesz működőképes, hiszen sok ezer szakember hiányzik belőle, a korábbi egészségügyi miniszter azt mondja, végleg nem fogja bedobni, mert valahogy eddig is működött, most is működik. Csak az a kérdés, hogy milyen rossz kompromisszumokkal, hogy milyen esélyei vannak annak, hogy a túlterhelt dolgozók tévednek, vagy milyen hosszúra nyúlik a várólista. Nem új jelenségről van szó – teszi hozzá –, a létszámhiánnyal már rég együtt él a magyar egészségügy, ami összefügg az alulfinanszírozottsággal, a jövőkép hiányával, a szörnyű bérezéssel. Csehországban vagy Szlovákiában is kétszer, háromszor többet keresnek az orvosok és a nővérek. 

Hogy mennyi ember kellene, az szakmánként különbözik, de a pandémia első hullámának hónapjaiban – hivatalos KSH adatok szerint – durván 5 ezer ember eltűnt a magyar egészségügyből. Vagy külföldre mentek, vagy nyugdíjba, amihez hozzáadódott, hogy a 65 év felettiek a járvány miatt, a kockázatoktól tartva, már vissza sem jöttek dolgozni, és ez nagyon komoly probléma. Van olyan budapesti kerület például, ahol a gyerekorvosok 30 százaléka elment épp a járvány alatt, és nem is tért vissza a rendelőkbe. 

Kökény Mihály azt mondja, a miniszterelnök a parlamentben tegnap is – mint általában mindig –, arra hivatkozott, hogy a tesztelésnél a WHO protokollt követjük. 

„Szeretném felidézni – jegyezte meg –, hogy épp az Egészségügyi Világszervezet ajánlása világosan azt javasolja, hogy az egészségügyi dolgozók teljes körét rendszeresen tesztelni kell a portástól a professzorig. Ez nálunk nincs.”

Arra kérdésre, hogy a háziorvosok vajon fogják-e vállalni a teszt nélküli diagnózis felállítását, Kökény Mihály úgy vélekedik, a tisztességes és lelkiismeretes kollégák nem fogják ezt tenni. Azt mondja, a tesztelést kellene mindenképp előtérbe helyezni, a WHO főigazgatója is minden nyilatkozatát azzal kezdi, hogy tesztelni, tesztelni, tesztelni! A széles körű és ingyenes tesztelés Magyarországon is mindenki számára elérhető lenne, ha a még mindig raktárban álló lélegeztetőgépek helyett, a 300 milliárdnak csak a felét erre költenék. Bőven elég lett volna rá a pénz.