Perceken belül összejöhet Hadházy 2 millió forintos büntetése

Kardos Ernő 2020. február 20. 16:21 2020. feb. 20. 16:21

Alig nyolc órája jelent meg a Facebookon Hadházy Ákos számlaszáma, máris majdnem összegyűlt a 2 millió forint, amivel a megvadult Kövér László házelnök a független képviselőt megbüntette.

A független politikus bűne az volt, hogy a héten – a parlamenti ülés közben – a képviselők fölé belógatott egy táblát, amelyen csupán annyi volt: STOP PROPAGANDA! Az idegein uralkodni nem tudó, dühöngő házelnök néhány órán belül – lényegében a szabad véleménynyilvánításért – 1.979.400 forintra büntette a független képviselőt.

Ezt követően Hadházy – mások biztatására – a nyilvánosság segítségét kérte, s már az első kommentek megjelenése után nyilvánvaló volt, hogy a politikus tisztelői igen rövid időn belül összeadják a szükséges pénzt.

Hadházy portálunknak meghatottan újságolta, hogy már nagyon kevés híja van, s talán még ma összejön a teljes összeg. A bejegyzések szerint, a politikus elsősorban azoktól kap támogatást, akik megbecsülik korrupcióellenes tevékenységét. Többen felháborodottan és fenyegetően szidják a kormányt, illetve a házelnököt, Kövér Lászlót, aki – miután az újságírókat már kitiltotta a parlamentből – most azon dolgozik, hogy az ellenzéket „kinyírja.”

A Facebookon egyébként azt is többen felvetik, hogy Hadházy Ákos is akkor fizessen, ha a kormány is kifizeti a jogerős bírói ítéletek alapján kiszabott pénzbüntetést. Sokan azt érzékeltetik, hogy egyetértenek Hadházy fellépésével, s már az Orbánnak kirakott táblát is helyeselték, amelyen az a szöveg volt: MUSZÁJ HAZUDNIA, MERT TÚL SOKAT LOPOTT.

Hadházy azt is elmondta, hogy ha a két milliónál is több pénzt gyűlik össze, azt átutalja az alapítványának, amely segíti, hogy a korrupció feltárása során feltárt tényeket nyilvánosságra tudja hozni.