Pert vesztett egy bíróval szemben Handó Tünde

HírKlikk 2021. március 6. 17:00 2021. márc. 6. 17:00

Jogerősen pert nyert a Győri Ítélőtáblán egy fővárosi bíró az Országos Bírósági Hivatal (OBH) korábbi elnöke ellen – írta a Népszava a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) honlapjára felkerült döntés összefoglalója alapján. Az ügy előzménye, hogy hiába rangsorolták kétszer is az első helyre Vasvári Csaba pályázatát, amelyet a Fővárosi Ítélőtáblán kiírt bírói pályázatra adott be még 2017-ben, Handó Tünde, az OBH korábbi elnöke egyik alkalommal sem nevezte ki őt az állásra, hanem – minden érdemi indoklás nélkül – mindkétszer érvénytelenítette a pályázatot.

A Népszava beszámolója szerint Vasvári nem hagyta annyiban az ügyet, munkaügyi pert indított az OBH elnöke, továbbá akkori munkáltatója, a Fővárosi Törvényszék és a pályázaton meghirdetett álláshely gazdája, a Fővárosi Ítélőtábla ellen. Az első fokon eljáró Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság szerint az OBH elnöke egyértelműen visszaélt jogával, ám a fellebbezés után a Győri Törvényszék másodfokon kimondta: az OBH-elnök nem perelhető. 

Ezután került a Kúriára az ügy, amely hatályon kívül helyezte a másodfokú döntést, és új másodfokú eljárás lefolytatását rendelte el. Ebben a Győri Ítélőtábla jogerősen a TASZ által képviselt Vasvári Csaba bírónak adott igazat. Az ítélet nemcsak Handó eljárásának jogellenességét állapította meg, de fontos garanciákat is lefektetett – a hasonló igazgatási önkénnyel szemben – a bírói állások pályáztatása során. Az OBH elnöke ugyanis úgy vélte, jogorvoslat nélkül érvénytelenítheti a bírósági pályázatokat, ám a mostani ítélet szerint lehet bírósághoz fordulni az OBH elnökének ilyen döntése ellen. 

A pályázatok érvénytelenítése ugyanis nem pusztán általános igazgatási kérdés, hanem a pályázók jogos érdekeit érintő, egyedi munkáltatói intézkedés, amivel szemben biztosítani kell a bírósági jogorvoslatot. A TASZ szerint az ítélet egyik legelőremutatóbb eleme, hogy az uniós jogra alapozza a bírói állásokra pályázók jogát a jogorvoslathoz: „Az uniós jog elsőbbségénél fogva a magyar bíróságoknak a jelenlegihez hasonló eljárásokban akkor is biztosítaniuk kellene a jogorvoslathoz való jogot, ha ennek a hazai jogszabályok ellentmondanak.” Időközben Handót alkotmánybíróvá választották, így az OBH új elnökén, Senyei Györgyön múlik, hogy mit tesz. Az ítélet ugyanis arra kötelezte az OBH-elnököt, hogy érdemben orvosolja a jogsérelmet. A Népszava megállapítása szerint Senyei a jogszabályok alapján, három dolgot tehet: áthelyezi Vasvárit – az általa megnyert pályázatnak megfelelően – a Fővárosi Ítélőtáblára. Ha mégsem őt akarja kinevezni, akkor ehhez megszerzi az Országos Bírósági Tanács egyetértését, vagy pedig jogszerűen érvényteleníti a pályázatot.