PestiSrácok főszerkesztő-helyettese: Kálmán Olga egy fizetett prostituált

2018. november 17. 13:14

Kálmán Olga nem hagyja népét magára, újból képernyőn lesz a Jobbik házitévéjében - többek között erről is szó volt az ECHO TV Troll című műsorában. Az N1TV új műsorának résztvevőiről Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese azt mondta: a társaság csupa kiégett, kétségbeesett, semmire sem jó zsoldosból áll.  A fizetett prostituáltjaik ott ülnek a stúdióban. 

Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa szerint: a független újságírók Havas Henriktől Para-Kovács Imréig költségvetési pénzből élhetnek ezentúl, ugyanis a pártalapítvány állami forrásokat használ föl. "Kíváncsi vagyok, hogy fogják majd ezt kimagyarázni" - mondta.

Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője kiemelte: jelen esetben egy párttévéről van szó. Hozzátette, "most már nemcsak az történik, hogy egy milliárdos által finanszírozott – egyébként ő is pártkötődésű – tévében osztják az észt, hanem konkrétan az egyik balliberális pártnak a stúdiójából."

"A HírTV a G-nap után a Jobbik szekerét kezdte el tolni, majd amikor Simicska eldobta a tévét, akkor emberek átigazoltak a Jobbik tévéjéhez" - jegyezte meg Boros Bánk Levente. 

Szarvas Szilveszter hozzátette: a társaság csupa kiégett, kétségbeesett, semmire sem jó zsoldosból áll. A Jobbik nemcsak a gyakornoki programját építette prostitúciós jelleggel, hanem a médiáját is. A fizetett prostituáltjaik ott ülnek a stúdióban.