Pikó András: ebből a betegségből hosszú a felépülés

HírKlikk 2020. november 27. 16:40 2020. nov. 27. 16:40

A VIII. kerület polgármestere másképp látja a világot a betegség után. Állítása szerint már nem figyel oda a „politikai piszkálódásokra”.

„Igaz az, amit a koronavírus okozta betegségről mondanak. Ebből a fertőzésből hosszú a felépülés” – nyilatkozta Pikó András VIII. kerületi polgármester a 168 Órának, miután koronavírus-fertőzését követően nemrég kiengedték a kórházból.

Pikó elárulta, hogy még nincs egészen jól, ezért távol kell maradnia a fizikai igénybevételtől, de azért már dolgozik.

Pikó a Szent László Kórház infektológiáján, a Covid-osztályon volt, intenzívre nem került.

„Volt egy-két nap, amikor esélyem volt arra, hogy áttolnak az intenzív osztályra” – jegyezte meg a polgármester, aki elmondta, hogy nincs olyan nap, hogy ne gondoljon Balogh Lajos „Paci” józsefvárosi önkormányzati képviselőre, aki nem rég hunyt el a koronavírus miatt.

„Ha nincs a fejemben ez a történet, hogy jobbulás után bármikor visszaeshetsz, nem fekszem be, mert a kórháztól mindig rettegtem” – emlékezik vissza a polgármester, aki a kórházban ugyanolyan ellátást kapott, mint bárki más, így pontosan láthatta, hogy az egészségügy „pengeélen táncol”.

A legnagyobb veszélyben szerinte az egészségügyi személyzet van, és nagyon érezhető, ha éppen kiesnek páran közülük. Pikó az egészségügyi dolgozókkal is beszélgetett, amíg kórházban volt. Mint mondta, szinte mindnek volt külföldi állásajánlata.

„A betegek közt arat a halál. Saját természetes érdekük ütközik a hivatásrendi ethosszal. Nem irigylem őket” – fogalmazta meg Pikó az egészségügyi dolgozók helyzetét, akik eszük szerint mennének külföldre, de a szívük itt tartja őket.

A polgármester azt is megfogalmazta a lapnak, hogy már másképpen látja a világot, mint a betegsége előtt. Úgy érzi, hogy „az itthonlét most valóban újrakezdés”.

„Politikai piszkálódásokra már oda sem figyelek” – tette hozzá Pikó.

Forrás: 168 Óra